Egy százalékon múlik a klímaváltozás?

A klímaváltozás fékentartásának költségei kigazdálkodhatók, ha a világ országai 2030-ig lemondanak mindössze egy évnyi GDP-növekedésről, mondta Rajendra Pachauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) elnöke egy nemzetközi emissziókereskedelmi konferencián kedden Koppenhágában.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az IPPC számítása szerint az elkövetkező 22 évben 80 százalékkal nő a világ GDP-je - közölte a tavaly béke Nobel-díjjal jutalmazott elnök.  Ebből szerinte csupán 3 százalékpontnyit kellene áldozni olyan környezetbarát technológiákra, amelyek már most elérhetők a piacon, de a hagyományos megfelelőikhez képest drágábbak.

A lelassított ütemű globális felmelegedés 2030 után is többletköltségekkel jár, becslések szerint évente a világ GDP-jének 0,12 százalékába kerül. Ez az ára az úgynevezett alacsony karbonintenzítású gazdaságnak, azaz a fosszilis energiahordozókban és energiapazarlásban szegény, ám megújuló energiaforrásokban, illetve energiahatékonysági intézkedésekben gazdag jövőnek. (Néhány esetben szigorítani, néhány esetben pedig enyhíteni kellene a jogszabályokon, hogy hazánk teljesítse a kibocsátásra vonatkozó uniós elvárásokat.)

Az energiaéhség is csökken

A szükséges anyagi áldozat az egyre inkább fokozódó globális felmelegedés megállításán kívül számos egyéb előnnyel is jár - hangoztatta Rajendra Pachauri. A tisztább környezet miatt az emberek egészségesebb életet élhetnek, a takarékosság pedig a gazdaság hatékonyságával jár.

A világ egyes térségeinek, például Európának különösen előnyös a környezetbarát irány, hiszen ezzel enyhülhet a térség más régióktól való energiafüggősége - jegyezte meg. Hozzáfűzte, hogy pont ez az az érv, ami miatt optimista a klímaváltozás kérdését illetően.

Most kell lépni

Az elnök kitért arra, hogy a klímaváltozás megfékezéséhez szükséges ráfordításokat nem érdemes mérlegelni. A klímaváltozás figyelmen kívül hagyásával a globális felmelegedés egyre gyorsabb ütemben jelentkező, egyre intenzívebb káros hatásai többszörös anyagi károkat okoznak. Ezeknek a károk az elhárítása nem csak drágábbak a megelőzésénél, hanem egyes esetekben a következmények visszafordíthatatlansága miatt gazdaságilag értelmezhetetlenek is.

Ha holnap sikerülne megállítani a világ jelenleg növekvő üvegházhatású gázkibocsátását, akkor is 20 éven át évi 0,1 Celsius fokkal növekedne a globális átlaghőmérséklet - jelezte Rajendra Pachauri. Az IPCC legoptimistább forgatókönyve szerint sem áll meg 2015 előtt a kibocsátások növekedése.

Yvo de Boer, az éghajlatváltozásról szóló ENSZ-keretegyezmény vezető titkára arról beszélt, hogy az új technológiák feladata egyrészt a világ egyre növekvő energiaéhsége miatti többlet-energiaigény fedezése tisztán termelt energiával. Másrészt a meglévő energia-, azon belül is főként áramtermelési rendszerek elöregedő 40 százalékát kellene lecserélni legalább. Ha mindez nem történik meg, akkor 2050-ig nem 50 százalékkal csökken, hanem ennyivel nő a világ üvegházhatású gázkibocsátása - emelte ki a főtitkár. (A bolygó több mint hetven százalékát borító tengerek és óceánok minden egyes pontján kimutatható az ember hatása. Csak apróbb területek maradtak majdnem érintetlenek.)

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo