A nyugdíjasoknak kedvez az Otthon Melege

Július negyedikétől lehet ismét jelentkezni az Otthon Melege program hűtőgép- és fagyasztócsere-pályázataira; a feltételek több ponton változtak, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal hamarabb pályázhatnak.

Hasonlóan a korábbi évekhez, régiónként lehet pályázni, először az Észak-Alföldről; a legalább tízszázalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök árának felét lehet elnyerni, a támogatás felső határa 45 ezer forint. Újdonság, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, és a pályázat félmilliárd forintos forráskeretét túljelentkezés esetén – mint az előző fordulóban is – megemelik.

Ilyen modern hűtője is lehet Kép: PP archív

A pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsen a régi, korszerűtlen hűtőszekrények, fagyasztóládák, fagyasztószekrények cseréjére, és hogy olyan energiatakarékos berendezéseket szerezzenek be a jelentkezők, amelyek segítik a kiadások csökkentését, és energiahatékonyan működnek. Egy jelentkező az új, energiatakarékos berendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat.

Minden háztartás egy pályázatot adhat be. Az elbírást követően támogató okiratot kapnak a sikeresen jelentkezők, ezzel kell bemenni az üzletbe, és a megvenni a kiválasztott készüléket, a régi, kevésbé energiahatékony berendezést pedig le kell adni.

Alig száz év alatt sikerülhet felújítani a magyar lakásokat
A szakemberek úgy vélik, ha hosszú távon biztosítottá válnak az otthonteremtési kedvezmények, a jelenlegi négyszáz helyett az ideális száz évre módosulhat a hazai lakásállomány cseréje.
 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo