Kompenzálnák az áfa emelése okozta többletköltséget

Az NFÜ vizsgálja annak objektív feltételeit, hogy a kizárólag az áfa emeléséből adódó elszámolható projektköltség-növekmény ellentételezésére milyen lehetőségek adódnak. Ehhez kormányzati szintű döntés szükséges, melynek előkészítése folyamatban van.

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény értelmében a jelenleg nyitott és a jövőben kiírásra kerülő tervezési és pályázati felhívások esetében azt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy a projekt megvalósítás ütemezésének ismeretében az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázó tervezzen az emelt mértékű áfával.

Aki rendelkezik már aláírt támogatási szerződéssel, vagy támogatói döntéssel, vagy pályázatát már benyújtotta, annak esetében a benyújtott és/vagy elfogadott költségvetés keretei irányadóak. Az áfára vonatkozó elszámolhatósági szabályok nem változnak, tehát a benyújtott, 2009. június 30. utáni teljesítési dátumú számlák a megemelt áfa összegével elszámolhatóak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo