Decemberben indul a 80 milliárd

Maradt néhány rendezetlen ügy, de ezek miatt megindulhat decemberben a földalapú támogatások csaknem 80 milliárd forintnyi kifizetése. Az agrárkamara 202 szaktanácsadója és a falugazdászok segítségével sikerült alig két hét alatt tisztázni annak a több mint 37 ezer kérdéses ügynek a nagy részét, melyeknél kétely merült fel a támogatásigénylés jogosságával kapcsolatban - foglalta össze az elmúlt napok híreit Téli Róbert, a Magyar Agrárkamara főosztályvezetője.

Napokban jelent meg az első hallásra döbbenetes hír, miszerint az idén igényelt 188 ezer földalapú támogatás-igénylésből csaknem 37,5 ezret a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkérdőjelezett. Pontosabban úgy ítélte meg, hogy az igénylésekben megadott területadatok nincsenek összhangban a Mezőgazdasági Parcella-azonosító Rendszer (közkeletű nevén Mepar) adataival. Kiderült, hogy voltak, akik rossz blokkba rajzolták be saját területüket, voltak, akik nem tudták pontosan, meddig terjednek a térképen a földje határai és persze voltak olyanok is, akik megpróbálkoztak a valóságnál nagyobb terület után támogatást igényelni. A tévedések néhány tized hektártól akár több tíz hektárig terjedtek - szögezte le a Magyar Agrárkamara főosztályvezetője.

8 nap alatt tisztázták

Az MVH ezért országszerte az érintetteket személyes egyeztetésre kérte fel, mivel addig sem az érintett támogatás-igénylő, sem annak földterületével szomszédos gazdálkodó nem juthatott volna hozzá az idei pénzekhez. Márpedig ez nem kis summa: az úgymond alapösszeg 132 euró, azaz minimum 34 ezer forint hektáronként. És ehhez jöhet még több ezer, vagy éppen tízezer forint támogatás.

Ennyi embert hirtelen nehéz elérni, de mégis sikerült: a Magyar Agrárkamara mozgósította saját - a Gazdasági Információs Szolgálat, azaz GISZ - tanácsadói csapatát, akik hathatós segítséget nyújtottak a falugazdászoknak. Ők összehívták és tájékoztatták az egy-egy fizikai blokkban - földterület-egységben - érintett gazdálkodókat, akik egyezettek egymással: a túligénylők általában elismerték tévedésüket és aláírták az adategyeztető lapokat, akinek pedig rendben volt a parcellájuk, azok megerősítették eredeti igénylésüket. Így sikerült 8 nap alatt tisztázni a legtöbb ügyet, s kezdődhet el decembertől a tényleges támogatás-kifizetés.

Persze marad még egy sor - peres - ügy, ahol nem zárult le a vita, de összességében ezek kicsi területek a 4,8 millió hektárnyi támogatható területhez viszonyítva.

Mérés: 500 forint hektáronként

Téli Róbert felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy a területi - megyei - Agrárkamarák 2004 óta segítik a területalapú támogatások igénylését. A korábbi években a kérelmek benyújtásában személyesen közreműködtek - számítógépes hálózatukon keresztül intézték az adminisztrációt -, másrészt egy GPS-alapú helymeghatározó rendszer segítségével pontosan ki is mérik a gazdálkodóknak a területek pontos méretét, határait. Ezért csupán 200-500 forintot kell fizetni hektáronként. Sokan éltek a lehetőséggel, és az ő igényléseikkel nincs is baj, a kamarák ugyanis kérésre tanúsítványt is adnak a gazdálkodónak a területről és annak minőségi állapotáról is. Ugyanis ezzel a tanúsítvánnyal a bankoktól hitelt is vehettek fel a gazdálkodók, míg meg nem érkezett a támogatás.

A pontos támogatás-igénylés alapvető érdeke a termelőknek, mivel a hibázás szankciókat von maga után - hívta fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara szakértője. A büntetés mértéke attól függ, hogy mekkora annak a területnek az aránya, amely után jogosulatlanul nyújtott be szubvenciós igényt a gazdálkodó. Így a 3-30 százalék közötti területarány-túllépés esetében a túligényelt területre jutó támogatás kétszeresét kell visszafizetni, 30-50 százalék közötti esetben az adott év támogatásától esik el a gazdálkodó, míg 50 százalék feletti hibázás során több évre megvonhatják tőle a támogatás-jogosultságot. Egyes esetekben akár több millió forint büntetést is jelenthet mindez - szögezte le Téli Róbert.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo