45 milliárdért indul a verseny

A jövő évtől további 45 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázati tőkeprogramban a növekedésre képes kis- és középvállalkozások támogatására - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programról (GVOP) tartott konferencián.

Az uniós támogatással megvalósuló gazdaságfejlesztési programok hatékony fejlesztési eszközök, a GVOP keretében 9 ezer vállalkozás nyert el 150 milliárd forint támogatást, amely 320 milliárd forint fejlesztést generált. Aláhúzta: a támogatás 95 százalékát, több mint 140 milliárd forintot már kifizették, és várhatóan az ország eléri a 100 százalékos teljesítést ebben a programban.

Várható, hogy a jövőben a visszatérítendő támogatásokat biztosító Jeremie-programot megerősítik. A mikrohitel-programban felvehető maximális hitel mértékét 6 millió forintról 10 millió forintra kívánják emelni, illetve a futamidőt az eddigi öt évről tíz évre növelik.

A 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv GVOP-s fejlesztései révén 20 ezer munkahely létesült, a támogatások 62 százaléka a kis- és középvállalkozásoknak jutott, illetve a kevésbé fejlett régiókhoz került.

Az I. NFT végrehajtásának tapasztalatait a mostani 2007-2013. évi tervezési időszakban hasznosítja az ország. Megemlítette, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (GOP) egyszerűbb és átláthatóbb lett a fejlesztési források felhasználása. Az elmaradott térségeknek a támogatások 32 százalékát különítették el. A GOP-ban eddig ötezer nyertest hirdettek ki, akik 160 milliárd forint támogatást kapnak.

A konferencián Alejandro Checchi Lang, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának igazgatója kiemelte: a gazdaságpolitikai programoknak eredményt kell felmutatniuk ahhoz, hogy a kohéziós politika folytatása mellett érvelni lehessen. Figyelni kell arra, hogy az elmaradott területeken a modernizáció is megvalósuljon.

Alejandro Checchi Lang úgy vélekedett, hogy a gazdaságfejlesztési programok alakításakor tekintettel kell lenni a világgazdasági folyamatokra is, a programoknak a változó körülmények között is a versenyképességet kell szolgálniuk.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo