Akkor is szem előtt lehet, mikor nem is gondolná

Kartellezni lehet vizibiciklin, kocsmában, de pálmaházban is. Öltönyben, illetve anélkül. Kevesen tudják, hogy akkor is szem előtt lehetnek, amikor a legkevésbé gondolnák. A kkv-k sokszor fel sem ismerik a jeleket, pedig súlyos jogsértésről van szó.

Bárhol lehet kartellezni - Kép: GVH

A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatására vagy legalábbis annak korlátozására vonatkozik. Kartellmegállapodásokat kötni tilos, mert a legszigorúbb versenyjogsértés, és súlyosan károsíthatják a fogyasztókat.

És kár is vele próbálkozni, mert előbb-utóbb kitudódik - mondja a Gazdasági Versenyhivatal. Akár egy kartelltag is felfedheti, aki ezzel mentesülhet a felelősségre vonás alól. Sőt, bárki a versenyhatósághoz fordulhat, akinek információja van egy kartellről.

JÓHISZEMŰEN IS SÉRTHETÜNK JOGOT!
Sok kisebb cég vezetője nem is gondol arra, mennyire fontos, hogy működése során a versenyjogi normákra is figyeljen, pedig akár jóhiszeműen is könnyen jogszabályt sérthet. Az új Ptk. ügyvezetői felelősségi szabályai a versenyjogi normasértések terén is kellemetlen következményekkel járhatnak.
„A kartellek rendkívül káros hatást gyakorolnak az egész gazdaság fejlődésére, súlyos és közvetlen fogyasztói hátrányt, általános hatékonyságcsökkenést okozva” – mondja dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke. A GVH megrendelésére készített kutatásból kiderül, hogy a vállalkozások – különösen a kkv-k – nincsenek tisztában sem a kartellezés fogalmával és annak következményeivel, sem azzal, hogy lehetőségük van abból kilépni a következmények jelentős mérséklése mellett. A Versenyhivatal ezért, új fejlesztésű online, anonim kapcsolat-felvételi rendszert fejlesztett, Kartell Chat néven, amely a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolása céljából jött létre.

A GVH tájékoztató oldalát a kartellekről itt találja!

Egyszerű, anonim regisztrációval biztosítja a titkos megállapodásokról információval rendelkezőknek, hogy speciális tudásukat anonimitásuk megőrzése mellett – negatív következményektől vagy megtorlástól való aggodalmaik eloszlatásával – oszthassák meg a GVH Felderítő Irodájának munkatársaival;  ha a vállalkozásuknál nincs vagy nem kielégítően működik az ún. megfelelőségi program, megoszthassanak észlelt információt a GVH-val; feltehessenek a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatos bármilyen kérdést. Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára mind a vállalkozások, mind a közbeszerzési pályázatok tudatosságát növelni kell annak érdekében, hogy idejében ismerjék fel a kartellekre utaló jeleket.

Ki harap rá a versenyjogi csalira?
A közelmúltban bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára: a versenyhatóság bírságcsökkentésben részesítheti azon vállalkozásokat, amelyek hozzájárulnak az eljárások gyors vagy hatékony lezárásához, valamint ösztönzőkkel kívánja rábírni a piaci szereplőket arra is, hogy versenyjogi megfelelőségük érdekében érdemi lépéseket tegyenek. Kérdéses persze, hogy ezek a lehetőségek mennyire fogják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo