Vendéglátóipar: megoldás lenne a részleges újranyitás?

Eddig tizenkét vendéglátóhely jelezte, hogy ha törik, ha szakad, február 1-jén kinyitnak.

A részleges újranyitásról Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző is úgy vélekedik: az érintett szakmák képviselői erejük és anyagi forrásaik végén járnak, enélkül a lépés nélkül kő kövön nem marad - írja laptársunk, a Privátbankár.hu. 

A részleges nyitáshoz, a szigorítások enyhítéséhez az egész társadalom összefogására szükség lesz, ehhez a javaslatai a következők:

  • A zárt terekben korlátozni kell a légköbméter szerinti emberszámot, kiterjesztve ezt a bevásárlóhelyekre is
  • Csak és kizárólag maszkban, mégpedig minimum FFP2-es maszkban lehet zárt térben, egymástól megfelelő távolságra bármin is részt venni, bevásárolni.
  • Kültéren is a megfelelő távolság betartása szükséges asztaltársaságonként, lehetőleg ott is maszkban üljenek, az evés-ivás kivételével, ha nem egy háztartásból valóak az asztaltársaságok.
  • Mindenhol elérhetővé kell tenni meghatározott látogatószámhoz kötötten az automata kézfertőtlenítők kihelyezését.
  • A kormánynak, amíg nem tud tömegesen oltatni, szűrnie kell. Azt az összeget például, amit az erősen elutasított kínai oltóanyagra költött volna, most kivételesen ne a haverok zsebébe, hanem FFP2-es maszkok vásárlására és szűrésre költse.
  • Az iskolákban újra kell indítani az életet, a középiskolákban és az egyetemeken is. De csak és kizárólag FFP2-es maszkban tanórákon is, ahogyan ezt kötelezővé kell tenni az egylégterű munkahelyeken is.
  • És persze oltani, oltani, oltani, majd a beoltottakat szabadon engedni!
"Így, együtt sikerülhet átvészelni a járványt és megmaradni embernek is. Még egy évünk NEM mehet rá!" - teszi hozzá Kunetz Zsombor.
Hogy jelenleg milyen helyzetben vannak a hazai vendéglátósok, arról részletesen itt írtunk.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo