Várépítő pályázat: 16 nyertes intézmény, nettó 16 millió Ft felajánlás

A 37 induló közel 42 millió Ft+ÁFA értékű építőanyagot igényelt idén a gyermekintézmények és műemlékek beruházásait közel két évtizede építőanyaggal támogató Várépítő pályázaton.

Az utalványokat ünnepélyes keretek között Budaörs Város Önkormányzatának dísztermében vehette át június 13-án a 16 nyertes, köszönhetően a meglepetésként kiosztott nyereményeknek, közel 18 millió Ft+ÁFA értékben. A gyakran finanszírozási gondokkal küzdő intézmények és önkormányzatok képviselői idén is az ország minden részéből érkeztek Budaörsre, ahol a város polgármestere, Wittinghoff Tamás köszöntötte őket.

„25 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy még ma is milyen nagy szükség lesz a Várépítő pályázathoz hasonló civil kezdeményezésekre. Három évvel ezelőtt szívesen mondtunk igent arra, hogy itt kerülhessen sor a pályázat díjátadójára. Mára közelről is láthattuk, milyen sok szerény anyagi helyzetben működő önkormányzat kaphatott támogatás, tehát nagy szükség van a civil szférára ma is.” – mondta el köszöntőjében Wittinghoff Tamás, a Várépítő pályázat fővédnöke, a díjátadó házigazdája.

A Várépítő pályázat számokban 2010-2016 között
A majdnem két évtizede, korábban más néven működő Várépítő pályázat létjogosultságát bizonyítja, hogy annak 2010. évi újjáélesztése óta jelentkező közel 600 pályázó összesen több mint 450 millió forint értékű építőanyagot igényelt. Az összesen 70 millió Ft + Áfa értékű felajánlást a zsűri közel 100 gyermekintézmény és műemlék között osztotta el.
A tetőfelújításhoz, homlokzati hőszigeteléshez és homlokzatképzéshez, gépészeti felújításhoz és beltéri felújításokhoz igényelhető építőanyagokat és szolgáltatást 16 építőanyag gyártó cég adta össze, hivatalosan nettó 16 millió Ft értékben, ám a meglepetés nyereményeknek köszönhetően további több millió forint értékű felajánlás is gazdára talált.

 

A Várépítő Pályázat bíráló bizottsága több mint egy évtizede, a cégektől független, neves közéleti személyiségekből áll:

  • Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, a bíráló bizottság elnöke;
  • Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas színművész;
  • Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó;
  • Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője
és a zsűri új, idén csatlakozott tagja Beleznay Éva, okleveles építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) alelnöke, Budapest volt főépítésze.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo