hirdetés

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai

Januártól megváltoztak a lejárt pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló fizetési meghagyásos eljárás (fmh) szabályai és összeghatárai: 3 millió forint alatti lejárt pénzkövetelés esetén kizárólag közjegyzőhöz lehet fordulni, az fmh felső határa pedig 400 millióról 30 millió forintra csökkent, ennél nagyobb összegű, lejárt pénzkövetelés csak bírósági úton érvényesíthető - hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). 
hirdetés

Közleményükben ismertetik: a január 1-jétől hatályos új szabályok szerint a fizetési meghagyás alsó összeghatára a korábbi 1 millió forintról 3 millió forintra emelkedett, ha valaki ennél kisebb összegű, lejárt pénzkövetelést szeretne érvényesíteni - feltéve, ha nem tartozik a törvény szerinti kizárt esetek közé -, kizárólag közjegyzőhöz fordulhat, bírósághoz már nem. Ez a MOKK szerint gyorsíthatja a pénzkövetelések érvényesítését, mert az, akinek tartoznak, a fizetési meghagyás kibocsátásával - az olykor évekig elhúzódó peres eljárással szemben - akár néhány héten belül a pénzéhez juthat. Az fmh eljárás megindításához ráadásul nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem.

Változtak az ügyintézés egyéb szabályai is. Januártól már csak abban az esetben indítható el  a fizetési meghagyásos eljárás, ha az eljárást kezdeményező (jogosult) és az adós (kötelezett) is rendelkezik belföldi lakó-, vagy tartózkodási hellyel, illetve jogi személy esetén székhellyel vagy képviselettel. Egy cégnél nem elegendő például, ha a vállalkozás csak kézbesítési megbízottal rendelkezik.

Szintén fontos változás, hogy immár az egyéni vállalkozók is csak elektronikus úton, a MOKK elektronikus rendszerén keresztül kezdeményezhetik az eljárást, és intézhetik azzal kapcsolatos ügyeiket. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek - az állam, az önkormányzatok, a cégek, az egyéni vállalkozók, a jogi képviselővel rendelkezők és az egyéni vállalkozók - kizárólag elektronikus úton élhetnek ellentmondással a fizetési meghagyással szemben. Ha nem így járnak el, a közjegyzőnek hiánypótlás nélkül vissza kell utasítania az ellentmondást. Jogi képviselő nélkül eljáró magánszemélyek és társasházak ugyanakkor változatlanul bármelyik közjegyzőnél papíralapon is kérelmezhetik a fizetési meghagyás kibocsátását.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke a közleményben ismerteti: a fizetési meghagyás egy olyan határozat, ami pénzbeli marasztalást tartalmaz. Amikor jogerőre emelkedik, ugyanolyan hatályú, mint egy jogerős bírósági ítélet, ami alapján végrehajtás is kezdeményezhető. Az évi mintegy félmillió fizetési meghagyásos eljárás mindössze 6-7 százaléka alakul perré amiatt, hogy a kötelezettek részben vagy egészben nem ismerik el tartozásukat. Tavaly az eljárások 90 százaléka néhány héten belül sikerrel végződött, mert a kötelezett elismerte tartozását vagy nem mondott ellent, ami szintén elegendő ahhoz, hogy a fizetési meghagyás a kézhezvételét követő tizenhatodik napon jogerőssé váljon. A tapasztalatok szerint már a fizetési meghagyás kézhezvétele is növeli az adósok fizetési hajlandóságát.

8 jogi megoldás, ha nem fizet vagy csődöt jelent ügyfelünk
Lejárt számlák, tartozásokat felhalmozó, csődbement és fizetésképtelenné váló – vagy magukról ezt állító – üzleti partnerek, kifizetetlen áruk, szolgáltatások és beruházások. Sok vállalatvezető találkozik ilyen és ehhez hasonló problémákkal működése során, de csak kevesen vannak tisztában azzal, milyen jogi lehetőségek merülhetnek föl ezekben az esetekben, és mennyire fontos, hogy ezeket még kellő időben igénybe vegyük. Az ország egyik legnagyobb, kifejezetten vállalati ügyekre szakosodott ügyvédi irodája, a Faludi Wolf Theiss az elmúlt napokban rendezett mini-konferenciáján tekintette át azon jogi eszközöket és eljárási formákat, melyeket céges jogviták esetében érdemes alkalmazni.
hirdetés

Véleményvezér

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?

Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

Zárul a nagy magyar urnafalépítő korszak

2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Öt év után kiderült Fekete-Győr András ártatlan

Nem fognak expresszt elnevezni a magyar igazságszolgáltatásról, ez már biztos.
A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

A bécsi piacokon érdemes zöldséget venni a magyaroknak

Fenekestül fordult fel a világ, amikor Bécsben olcsóbb a zöldség, mint itthon.
Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben

Különös hangfelvételt hozott nyilvánosságra Hadházy Ákos független képviselő, aki azt jósolja, nem sok minden változik a magyar végrehajtás korrupt gyakorlatában.
Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Már ezt a terméket is inkább Romániában vegyük

Olcsóbb a hagyma a szomszédban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo