Újranyitás: erős helyzetből indulhatnak a cégek

Az államtitkár szerint minden adott a sikeres újranyitáshoz.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem vagy csak később valósult volna meg – mondta a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, aki szerint ha újranyit a világ, a magyar vállalkozások készen állnak majd a versenyre.

Az államtitkár a lap keddi számában kifejtette: a tervezetten felül további ezermilliárd forintot fordított fejlesztésekre az állam, a támogatásokkal arra ösztönözték a vállalkozásokat, hogy a bizonytalanság ellenére is hajtsák végre a korábban tervezett beruházásaikat. Ennek köszönhető, hogy az EU-ban tavaly Magyarországon volt a második legmagasabb, 27,5 százalékos a GDP-arányos beruházási ráta.

Hozzátette, hogy a beruházás- és bértámogatási programok mellett számos kedvezményes hitelprogram is elérhető a vállalkozások számára, egyebek közt a Széchenyi-kártya program kedvezményes hiteltermékei, a az MNB Nhp Hajrá! programja, valamint a tízmillió forint újraindítási gyorskölcsön. Az elmúlt egy évben mintegy 3000 milliárd forint értékű hitelt helyeztek ki a pénzintézetek - jegyezte meg.

György László kijelentette, hogy a kormány teljesítette azt a vállalását, amelyet a válság kezdetén tett, miszerint több munkahelyet hoz létre, mint amennyit a vírus elpusztít: Magyarországon ma, ha kicsivel is – nyolcszázzal –, de többen dolgoznak, mint egy éve. Ami csökkent, az a közfoglalkoztatottak, illetve a külföldön dolgozó magyarok száma. A munkaerőpiacon eközben megindult az átrendeződés: több mint harmincezerrel többen dolgoznak az IT-szektorban, emellett bővült a foglalkoztatás az oktatás, az építőipar és a tudományos tevékenységek területén is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo