Újra megbüntették az egyik nagybankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére sem javított ki teljeskörűen a jegybank korábbi határozatában megállapított informatikai, work-out és betétbiztosítási hiányosságokat.

A jegybank még 2019-ben átfogó vizsgálatot folytatott a Raiffeisen Bank Zrt.-nél, illetve leányvállalatánál. A vizsgálat nyomán a jegybank határozatában - eredetileg 2021. március 31-i teljesítési határidővel - számos kötelezés teljesítését írta elő, és a feltárt problémák miatt 43 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a bankot.

Újabb 34 milliós bírság (Fotó: Depositphotos)

A határozat teljesítéseként a bank által beküldött jelentések nyomán a jegybank több esetben sem tudott meggyőződni arról, hogy a Raiffeisen Bank teljeskörűen kijavította-e a feltárt hiányosságokat. Az elmúlt bő egy évben kétszer is kérték a banktól a teljesítés pótlólagos igazolását, ám az ennek ellenére sem történt meg több informatikai (IT) és betétbiztosítási jogsértéssel kapcsolatban.

Az MNB ezért a most közzétett határozatában egyebek közt előírta a Raiffeisen Banknak, hogy érdemben csökkentse a magas és kritikus súlyosságú IT-sérülékenységek számát, illetve végezze el kritikus IT-alkalmazásai egyidejű katasztrófa-helyreállítási tesztjét.

A banknak gondoskodnia kell továbbá az IT-auditok részterület szintű tervezéséről és az összes IT részterület legalább 3 évente történő vizsgálatáról, illetve el kell végeznie a kiszervezett tevékenységek vizsgálatát az összes e tevékenységet végző cégnél. Fentiekhez kapcsolódóan a banknak a végső teljesítést megelőző közbenső időpontra be kell számolnia fenti kötelezések érdekében 2022. október 31-ig megtett intézkedések aktuális státuszáról is.

A work-out és a betétbiztosítás terén az MNB ismételten kötelezte a hitelintézetet a 2020. évi átfogó vizsgálatot lezáró határozatban már előírt kötelezések maradéktalan teljesítésére.

A bírságösszegnél súlyosító körülménynek minősült, hogy a hitelintézet a jegybank korábbi kötelezéseinek negyedét huzamos időn át nem teljesítette maradéktalanul, vagy nem igazolta azt. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a szabályszegéseknek nem volt hatása a pénzpiaci szereplőkre, illetve a bank ügyfeleire.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo