Újabb cégek pályázhatnak a startup-programon

Újabb 10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal – vezető nagyvállalati inkubátorként – folytatja tovább működését – jelentette be a K&H.

„A közel egy évvel ezelőtt indult Start it @K&H inkubátorprogramunk célja az volt, hogy a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva segítsük fejlődésüket, céljaik megvalósítását, hogy minél könnyebben váljanak induló startupból a nemzetközi piacokon is sikeres vállalkozássá. A program azonban még az eredeti elképzeléseinket is túlszárnyalta, hiszen az elmúlt időszakban velünk dolgozó 13 csapat 10 hazai és nemzetközi díjat nyert, valamint több mint 500 millió forint tőkebefektetést ért el. Ami pedig az impozáns számoknál is fontosabb, hogy az inkubációs fázis során szinte mindegyik csapat több lépcsőt is lépett a fejlődésben, tehát a validálástól, illetve a prototípus megalkotásától mára ténylegesen eljutott a piacra lépésig” – hangsúlyozta Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának és a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője.

10 tech-startup, akikre érdemes lehet figyelni a jövőben
Energiahatékony épülettervező program, biztonságos felhőszolgáltató, fogyatékkal élőket segítő játékok – ilyen innovációkkal nyertek startupok támogatást az EIT Digital versenyén.
Bármilyen iparágból jelentkezhetnek

A Start it @K&H egy újabb kiválasztási folyamatot hirdetett a nyár végén, amelynek eredményeként 10 új startup került be a programba. „Ősztől már 22 startuppal folytatjuk a munkát, továbbra is iparági korlátok nélkül, ami azt jelenti, hogy az eddig is igen széles portfóliónk olyan újabb területekkel bővül, mint az e-sport, a fintech vagy éppen a HR technológia. Az új csapatok bevonásával gyakorlatilag megdupláztuk az inkubátor kapacitását, ezzel egy év alatt vezető nagyvállalati akcelerátorrá váltunk a hazai piacon az inkubált startupok száma alapján” – mondta el Németh Balázs.

Az inkubátorban helyet kapó csapatok az alkotó légkörű iroda és az ingyenes infrastruktúra mellett folyamatos szakmai tanácsadást, üzletfejlesztést és képzést, több mint 30 iparági szakértő mentor támogatását, valamint a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét kapják segítségül fejlődésükhöz.

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo