Újabb 20 milliárd forintos pénzcsap nyílt - most erre lehet pályázni

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Az idén nyáron meghirdetett PIACI KFI pályázati konstrukció eredeti keretösszegét a nagy érdeklődés miatt az ITM már akkor is jelentősen megemelte: így az első fordulóban 40,88 milliárd forint helyett több mint 59 milliárd forintra nyújthatott be pályázatot az a 152 projekt, amely támogató szakmai véleményt kapott. A pályázat mostani újabb fordulója ezen az összegen felül további 20 milliárd forintot biztosít a hazai vállalkozások innováció-ösztönzésére - áll a szaktárca közleményében.

Az ITM kiemelten támogatja az olyan projektek megszületését, amelyek szakmai alapú együttműködések útján jönnek létre, bevonva a hazai és nemzetközi kutatóintézeteket, egyetemeket, üzleti partnereket, vállalatokat. A meghirdetett keretösszeg olyan új termékek, szolgáltatások és technológiák létrehozását, kifejlesztését célozza, amelyek fokozzák a magyar gazdaság versenyképességét, exportképesek és akár új munkahelyek létrehozását is eredményezhetik.

A pályáztatás menete 

A pályázatok benyújtása két szakaszban zajlik, az első szakaszban a projektötleteket lehet benyújtani véleményezésre október 14-22. között, vagy amíg a benyújtott igények összege meg nem haladja a 100 milliárd forintot. A második szakaszban a részletes támogatási kérelmek adhatók be legkésőbb 2021. január 29-ig.

A PIACI KFI pályázaton belül két alprogramra lehet pályázni, az ’A’ alprogram egyénileg pályázható 100-400 millió forint összegig, míg a ’B’ alprogram csak konzorciumok számára elérhető 400-800 millió forint összegig.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo