Úgyis mindig a NAV nyer

Egyre nehezebb dolga van annak, aki győztesen szeretné elhagyni a tárgyalótermet az adóhivatal ellen indított perben: már néhány éve is a keresetek hetven százalékát megnyerte a hatóság, tavaly viszont száz ügyből átlagosan majdnem nyolcvanban az ügyfél ellen ítélt a bíróság – írta a Magyar Idők napilap.

Kép: SXC

Az adófizetők tavaly sem hagyták magukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben, összesen tizenötezer jogorvoslati kérelem futott be a hatósági határozatok és végzések miatt. Tavaly öt esetből átlagosan egyben a hatóság másodfokon problémákat talált az elsőfokú eljárás eredménye kapcsán, a döntés megváltoztatására, megsemmisítésére, esetleg új eljárás elrendelésére így nagyjából háromezer ügyben került sor.

Meddig mehet el a NAV?
Az adóhatóságnak lehetősége van egyes jogügyleteket „átminősíteni”, és ennek megfelelően megállapítani az adózási jogkövetkezményeket és szankciókat. Meddig mehet el a NAV az átminősítésben?
Az adófizetők emellett több alkalommal is úgy döntöttek, hogy nem elégszenek meg a hivatal határozatával, s panaszukat az igazságszolgáltatás elé terjesztik. Tavaly valamivel több mint 2500 adóügy került a hazai ítélkező fórumok asztalára. A legnagyobb horderejű eljárás egymaga több mint egymilliárd forint kapcsán vette kezdetét, mégpedig egy áfaügyben.

A gazdasági szereplők egyébként is legtöbbször a forgalmi adó miatt fogtak pereskedésbe, a magánszemélyek pedig főként a vagyonosodási vizsgálatok megállapításait vitték a bíróság elé. Ezek mellett sokszor adta jogvita alapját az is, hogy az illeték kiszabásánál a hatóság – az ügyfél szerint – helytelenül állapította meg az ingatlan forgalmi értékét. Korábban az esetek nagyjából hetven százalékában hagyták el a tárgyalótermet győztesen a NAV képviselői, a múlt évben az arány már 78 százalék fölé szökött, azaz a tavaly lezárult ügyek túlnyomó többségében a hivatal érveit fogadta el az ítélkező fórum.

Itt a NAV? Ne essünk pánikba
A híradásokban szinte naponta hallani az olyan esetekről, hogy valamely vállalkozásnál az adóhatóság több milliós adóhiányt állapított meg, illetve a nagy összegű megállapítással érintett adózók listáját kötelező jelleggel közzé is teszi a NAV a honlapján. Mit tehetünk ha nálunk kopogtatnak?

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo