Már elérhető az Otthon Start hitel a bankok kínálatában, amely kiemelkedő lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlók számára. A tényleges előnyök maximalizálásához érdemes tisztában lenni azzal, hogy a kedvezményesebb törlesztőrészlet és a piaci ajánlatok havi törlesztője közötti különbség hogyan fordítható még inkább a javunkra. A fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel és a legkedvezőbb piaci lakáshitel-konstrukciók között akár 11-27 millió forintos különbség is lehet a teljes visszafizetendő összegben hitelösszegtől függően, és ezt a megtakarítást még tovább növelhetjük okosan megválasztott pénzügyi döntésekkel.
Fotó: Depositphotos
Már egy lakás-takarékpénztár (LTP) is jelentős megtakarítást eredményezhet: a futamidő végére akár több millió forinttal kevesebb visszafizetendő összeggel lehet számolni. A money.hu szakértőinek számítása szerint egy 20 milliós hitelnél több mint 2 millióval, egy 50 milliós hitelnél már több mint 5 millióval kell kevesebbet visszafizetni, ha a törlesztő-különbözetet 8 évig lakástakarék-megtakarításra fordítjuk. A megtakarítás mértéke így lényegében megfelel annak, mintha a már eleve vonzó 3 százalékos kamat helyett csak mindössze 2,3 százalékot fizetnénk a hitel után. Ennek hátránya, hogy az LTP megtakarítás – mint azt neve is sugallja – kizárólag lakáscélra használható fel, és minden felhasználást igazolni kell, ami kötöttséget jelent a többi megtakarítási formához képest.