Több mint 47 ezren kisadóznának

A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. A katára bejelentkezők döntő többsége - több mint 37 ezren - egyéni vállalkozók - írta a NAV. A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új adónemeket.

A kata szabályairól itt olvashat részletesebben!

A kata - amelynek hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni - a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára jelenthet egyszerű,  és adómegtakarítást jelentő adózási módot. A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják.

A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is.

A kiva - amelybe január 15-ig lehet bejelentkezni -  több adónemet, így a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót is kiváltja. Ezt az adónemet azok a vállalkozások választhatják, amelyeknél a foglalkoztatottak száma a bejelentkezés adóévében nem haladja meg a 25 főt, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel (külön-külön) pedig az 500 millió forintot

A kiva szabályairól itt olvashat részletesebben!

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo