Titokban lehet támogatni a kultúrát

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban az adózó és a támogatott megnevezését, továbbá a tranzakciók összegét is adótitoknak minősítette az adókedvezmények, jóváírások, a törvényben meghatározott célra nyújtott támogatások, illetve a törvényileg kedvezményezett célok esetében.  

Kép:PP archív

A parlament 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el adózás rendjéről szóló törvényt módosító javaslatot, amelyet a kormány egy nappal korábban, hétfőn nyújtott be. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztése indoklásában példaként említette, hogy a kultúra támogatásakor adótitoknak számít a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az általa egy szervezetnek nyújtott támogatás összege, a támogatott szervezet megnevezése és a támogatott által az egyes támogatóktól külön-külön kapott támogatási összegek.

Ezzel egy időben ugyanakkor a parlament rögzítette, hogy nem minősül adótitoknak az adózók egy adóévben igénybe vett adókedvezményének, jóváírásának összesített mértéke, a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás összesített mértéke, és a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg összesített mértéke.

A törvénymódosítás ezzel párhuzamosan nem minősíti adótitoknak a nemzeti, illetve állami vagyont kezelő, azzal gazdálkodó támogatók esetében a támogatás adóévben összesített mértékét és az igénybe vett kedvezmény összesített mértékét.

Varga Mihály indoklásában emlékeztet, az adózás rendjéről szóló törvény az adótitok fogalmát most is széles körben határozza meg, és adótitoknak minősíti az adózást érintő tényt, adatot, körülményt, határozatot, végzést, igazolást, vagy más iratot. Mindezek alapján az adózók által juttatott támogatásokkal, az adózók által igénybe vett kedvezményekkel kapcsolatos adatok adótitoknak minősülnek - fogalmazott. A tárcavezető szerint a javaslatában szereplő adatok a magán- és üzleti szféra körébe is tartoznak, s mint ilyenek, konkrét jogszabályi előírás alapján is szükséges védettségük biztosítása. Az új szabályozás a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

Új adókedvezményeket kapnak jövőre a kkv-k
Kellemes meglepetések érhetik a cégeket jövőre: a nyáron elfogadott adószabályok szerint 2017. január 1-jétől eltörlik a kkv-k ingatlan- és tárgyi eszköz, valamint immateriális beruházásait támogató adóalap-kedvezmény korábban 30 millió forintos értékhatárát.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo