Talán nem is hülye az idegesítő kolléga?

Második alkalommal versenghettek a cégek a Mensa Év Intelligens Vállalata címért. A döntés teljesen objektív. Megéri pályázni, kiderülhet, hogy okosabbak vagyunk, mint hinnénk.

Első alkalommal tavaly került megrendezésre az „Év intelligens vállalata” verseny, amelyen akkor 18 vállalat indult el. Idén már 27 nevező cég küzdött az elismerés megszerzéséért. A versenyen a feladat egyszerű: a vállalatot képviselő munkavállalóknak, két fordulóban a legmagasabb intelligenciaátlagot kell elérniük. Az első lépcső egy online teszt, amelyen a legjobb eredményt írókat kérik fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső már a személyes jelenlétet igénylő, hivatalos „Mensa teszt”.

Amíg tavaly a vállalatok összesen valamivel több, mint félszáz munkavállalót delegáltak, 2015-ben már közel ezret. – számolt be Rutai Gábor, Mensa tag, a díj alapítója. Intelligens vállalatnak lenni tehát nagy érdem, amit a díj iránti egyre fokozódó érdeklődés is mutat – tette hozzá. A díjátadó ünnepségen felszólalt Nagy Lantos Balázs a Mensa HungarIQa elnöke és Balanyi Bibiána is, aki idén lett az egyes országok szövetségeit tömörítő nemzetközi Mensa elnöke. Bibiána kiemelte, jó látni, hogy egyre több vállalat látja be, hogy a kiemelkedően magas IQ-val rendelkező munkavállaló rengeteg hozzáadott értéket jelent egy cég működésében.

A verseny szervezői három kategóriában − kis-, közép- és nagyvállalat − osztottak díjat. Idén a kisvállalati kategória győztese a pénzintézetek informatikai igényeinek kiszolgálására szakosodott suIT Solutions Kft lett. Középvállalati kategóriában a Sigma Technology Kft. nyert, amely nemzetközi szintérre szállít informatikai és mérnöki megoldásokat. A nagyvállalati kategóriából két győztes került ki holtversenyben, mégpedig a 2014-es címét megvédő Ericsson, és az idén először induló Nokia Networks. Ez annyit jelent, hogy mindkét nagyvállalat tudott legalább 40 olyan munkavállalót delegálni, akik a hivatalos Mensa tesztet maximális eredménnyel írták meg. A szervezők a helyszínen bejelentették, hogy jövőre módosításra kerül a versenyszabályzat annak érdekében, hogy holtverseny esetén is dönteni lehessen.

A nyertesek
Kép:Mensa

"Mindig biztosak voltunk abban, hogy a szakma legintelligensebb emberei dolgoznak nálunk. Örülünk neki, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ez a verseny bebizonyította, jól választottunk munkatársakat. Ez mindig is fontos volt számunkra. Hisszük, hogy együtt minden területen a legjobbat tudjuk nyújtani. " – fogalmazta meg a suIT Solutions.

Nagy György, a középvállalati versenyt megnyerő Sigma Technology ügyvezetője így kommentálta az eredményt: “Sokan biztosan azt gondolják, hogy egy ilyen, most már elismerten “intelligens” mérnöki szolgáltató vállalatot vezetni, mint a Sigma Technology, hatalmas szellemi teljesítményt kíván. Én azt mondom, nem feltétlenül: sok okos kollégát irányítani annyit tesz, mint minden szerepkörre kiválasztani a legalkalmasabb embert, aki – és ez a legfontosabb – az adott területen többnyire sokkal “okosabb” annál, aki választ. Ezután már csak annyi a feladatunk, hogy keretet és irányt adjunk a munkájuknak. Mivel a budapesti irodánk kétharmada részt vett az Év Intelligens Vállalata 2015 versenyben, és a középvállalati kategóriát az elméletileg lehetséges legmagasabb pontszámmal nyertük meg, minden túlzás nélkül mondhatom, hogy csupa kimagaslóan intelligens szoftverfejlesztő, szakszövegíró és grafikus között dolgozhatom azon, hogy a technológiát használhatóvá tegyük.”

„Már magának a megmérettetésnek is örültünk, ez meglátszott az önkéntesen résztvevők létszámán is. 150 munkavállalóval a legnagyobb csapatot delegáltuk. Köszönöm a munkatársaimnak, akik részvételükkel segítettek a Nokia Networks-nek elnyerni Az Év Intelligens Vállalata 2015 díjat!” – fogalmazta meg Zagyva Béla a Nokia Networks ügyvezető igazgatója.

Jakab Roland, az Ericsson ügyvezetője már másodszor vehette át az elismerést: “Óriási eredmény számunkra, hogy tavaly után idén is mi nyertük meg ezt a díjat, kollégáink ismét bizonyítottak. A világ mobilforgalmának 40%-a ericssonos hálózatokon keresztül történik, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kiemelkedő mérnöki csapattal fejleszthetjük a jövő hálózatait és a közel 2000 fős magyarországi vállalat munkatársainak döntő szerepe van a Hálózatba Kapcsolt Társadalom víziónk megvalósításában.”

Rutai Gábor, a díj alapítója elmondta, hogy bízik a díj reputációjának további erősödésében és hogy évről-évre egyre több vállalat méretteti majd meg magát a versenyen. A díjhoz hasonló kezdeményezés még sehol a világon nem volt, nem csoda, hogy több külföldi ország is érdeklődik iránta.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo