Színvonalas mérkőzések a Manager Open pesti regionális versenyén

A kilenc regionális tornából, valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság idei ötödik állomása a hagyományos fővárosi regionális viadal volt. Ennek első ízben volt a házigazdája a Grand Slam Park Tenisz Club, amely az elmúlt év második felében Konkoly Miklós személyében új bérlőt kapott, és teljes felújításon esett át.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A finn stílusú, fából készült klubház nemcsak modern öltözőkkel, közösségi térrel, masszőrhelyiséggel, nagy terasszal és étteremmel, hanem 18 szobás panzióval is rendelkezik. Előnyös az itt található nagyméretű belső parkírozóhely is. Nem véletlen, hogy a klub júliusban 100 ezer dollár pénzdíjazású profi női torna színhelye lesz. A hat salakos pályája kiváló állapotban várta a budapesti menedzsereken túlmenően Agárdról, Gyöngyösről, Kecskemétről, Salgótarjánból és Nyíregyházáról érkező üzletembereket és párjaikat.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató hangsúlyozta: különösen a szuper csoport ígér nagy küzdelmet, hiszen a mezőny talán legjobb három párosa fog összecsapni. Örömmel jelentette be, hogy újabb támogató, a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő EXTRAMETÁL, a világhírű svájci Victorinox termékek – köztük a híres multifunkcionális zsebkés – kizárólagos magyarországi képviselője csatlakozott a Manager Open szponzori köréhez. Bemutatta a Bemer Orvostechnikai Eszköz tanácsadóját, Krisztik Anikót, aki a teljesítménynövelést elősegítő készülék használatán kívül ingyenes antioxidáns-szintet megállapító személyes méréseket végez majd az éppen pihenő menedzsereken. Külön köszöntötte a Menedzser Alapítvány vezetőjét, Pintér Balázst, Balázs Dávidot, a kuratórium tagját, valamint a verseny egyetlen női párját, a Kecskemétről érkezett Gyenes Katát és a pesti üzletasszonyt, Sallai Anikót. Ezt követően ismertette a sorsolást és a játékrendet.

A szuper kategóriába nevezett menedzser teniszezők között a párok két csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese a budapesti Merkantil bankos Hegyi Zoltán és partnere, Lászka Milán lett, bár a győzelemért igencsak meg kellett küzdeniük a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán alkotta páros ellen. A másik ágon körbeverések voltak, és a végén a Remónia pénzügyi befektető cég igazgatója, Hegyi József oldalán Sás Tamással jutott tovább az első helyen, míg a második helyet a kecskeméti vállalkozók, a Tóth Balázs – Tóth Péter kettős szerezték meg. Az elődöntőben Ludányiék a Hegyi József–Sás Tamás párost szoros mérkőzésen győzték le, míg a másik oldalon a Hegyi Zoltán vezette pár a várakozásnak megfelelően legyőzte a kecskemétieket. A döntőben Ludányiéknak lehetősége nyílott a visszavágásra, de egy igen színvonalas összecsapás után ismét a Hegyi Zoltán – Lászka Milán pár lett a jobb, és szerezték meg a tornagyőzelmet.

Az amatőr tudásszintű menedzserek ugyancsak két csoportban csaptak össze. A legjobb 4 között a szegedi üzletember–fogász páros, a Lajos Attila – Török Gábor duó előbb a rutinos, korábbi élversenyző Szőcsik András – Horváth Péter budapesti párost, majd a döntőben a Frei Tamás kávéhálózat ügyvezető igazgatójából és a salgótarjáni vállalkozóból álló Langár Tamás – Petruscsák Gábor kettőst is megverte, akik előtte két budapesti, de már nyugdíjas üzletembernél, a Román Ferenc- Erdei Ferenc kettősnél bizonyultak jobbnak.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a díjakat Hámori Tamás, Pintér Balázs és Balázs Dávid adta át. A szuper kategória győztes párja Chivas whiskyt, az amatőröknél első páros Palonyai pálinkát kapott, míg a másodikok az Extrametál és a Boros Betty kerámiaművész ajándékait vehették. A további helyezettek és a sorsolás győztesei Béres Rt.-termékekkel, a Panda Security Kft. szoftverjével, MOB-évkönyvvel, a Piac & Profit ajándékcsomagjaival, valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelekkel lettek gazdagabbak. Végül a csoportjában harmadik helyezést szerzett két női versenyző a Preciosa cseh ékszercég gyönyörű nyakláncát kapták ajándékul.

A versenyigazgató megköszönte a házigazda klub értékes együttműködését és Tóthné Marika szervező munkáját. Köszönetet mondott a további támogatóknak is, nevezetesen a labdákat biztosító www.teniszlabda.hu webáruháznak, a  KPMG-nek, a Parfüm Line Kft.-nek, a Dessewfy & Dávid és Társai Ügyvédi Irodának, az Óramű Kft.-nek, a Viszlo Transz Kft.-nek, továbbá a Danubius Hotels Zrt.-nek. A torna során a résztvevők megtekintették a következő üzleti lapok egyes példányait: IT Business, Behaviour, BOOM, valamint Piac & Profit és Üzleti Világ.

Az indulók közül sokan jelezték részvételi szándékukat a Manager Open következő, június 30-án Siófokon, de új helyszínen, az ottani Spartacus pályáin megrendezendő újabb régiós menedzsertornára. A pesti viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a rendező klub  weboldalán, valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo