Szijjártó elárulta, mire számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek

Szijjártó Péter szerint a világgazdaságban csak a változás biztos, és nem elég csupán a járvány közvetlen hatásai ellen védekezni. A vírus ugyanis - mint fogalmazott - az emberélet mellett a megélhetést is fenyegeti, a kormány ezért folytatja a munkára építő gazdaságpolitikát.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A miniszter közölte, hogy a versenyképességi program forráshiány miatt nem fog jelentkezőket visszautasítani. A pályázat fedezetét a kormány a kiemelkedő érdeklődés miatt 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra növelte, és további emelést is vállal, ha a támogatási igények meghaladnák a bővített keretet - tette hozzá.

BMiskei Péter, a Hi-Lex Hungary Kábelrendszer Gyártó Kft. operációs Igazgatója, Tahara Tamaki, a kft. cégvezetője, Tüdő Ferenc, a Tboss Kft. ügyvezetője, Tar János, a Radel & Hahn Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kósa Lajos, Törő Gábor és Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselők (b-j) a versenyképesség-növelő program támogató okiratainak átadásán a minisztériumban 2020. május 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A támogatott cégek közül a Radel & Hahn Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 575,8 millió forintot meghaladó beruházása több mint 287 millió forint állami hozzájárulásra számíthat.

A debreceni székhelyű klíma- és légtechnikai vállalat bevétele túlnyomórészt belföldről származik, de a legutóbbi beszámolója szerint a 4 milliárd forint körüli összegből több mint 110 millió volt export. A cég a rendszerváltást követően került osztrák tulajdonba, csaknem 2 ezer négyzetméteres üzemet működtet, beszállítóként együttműködik a Continentallal és a Samsunggal is. Tar János vezérigazgató közölte, hogy a beruházás keretében új berendezéseket szereznek be, hogy növeljék a gyártás mennyiségét és minőségét.

A Hi-Lex Hungary Kábelrendszer Gyártó Kft. 571 millió forintos fejlesztését a kormány 282,5 millió forinttal támogatja. A vállalat a japán Hi-Lex Corporation tagja, gyára Nógrád megyében, a rétsági ipari parkban működik. Évi 50 milliárd forint nettó árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik. A cég a Suzuki esztergomi gyára mellett a Ford, a Toyota, a Renault és a Nissan beszállítója, 2016 óta pedig a BMW és az Audi partnere is. Terveik szerint az üzemük új gyártósorral bővülhet, így rugalmasabban alkalmazkodhatnak a megrendelői igényekhez.

Miskei Péter operációs igazgató hangsúlyozta, hogy a járvány csak a keresletet fogta vissza, a technológiai fejlődés nem állt meg. A vállalat ezért fejlesztési központot és tesztlabort is létrehoz 2021-re.

A Tboss Kft. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 180 millió forintos beruházásához 89,6 millió forintot kap. Az asztalosipari vállalkozás fürdőszobabútorokat készít. 2018-ban kiugró, 220 millió forintot meghaladó nyereséget ért el, megduplázva az előző évit. A keresletcsökkenés a Tboss Kft.-t is érintette, elbocsátani azonban nem akartak, és új piacok megszerzésére is látnak lehetőséget - derült ki a cégvezető beszámolójából.

Tüdő Ferenc ügyvezető igazgató a rendezvényen közölte, hogy a beruházási összegből új üzem épül Székesfehérváron, és a munkavállalói létszám is bővül. A 2 ezer négyzetméteres gyár 20 százalékkal növeli a gyártási teljesítményt.

122 ezer munkahely maradhat meg
A versenyképesség-növelő program támogatására csütörtök reggelig 678 vállalat pályázott. A jelentkezők 320 milliárd forint beruházást és 122 ezer munkahely megtartását vállalták. Befektetéseikhez a kormány összesen 151 milliárd forinttal járul hozzá, miután az Európai Bizottság a válság miatt a korábbinál magasabb arányú állami segítségnyújtást engedélyezett a tagállamoknak.
 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo