Széchenyi Turisztikai Kártya: már igényelhetik a kkv-k

A vállalatok likviditását segíti.

A Széchenyi Turisztikai Kártya hatékonyan segíti a turisztikai ágazatban működő kis- és középvállalkozások likviditását - hangsúlyozta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökég (MTÜ) turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettese csütörtökön a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója közölte, a turisztikai szektorban működő kkv-k már igényelhetik az állami támogatás révén rendkívül kedvezményes, szabadfelhasználású folyószámlahitelt a Turisztikai Széchenyi Kártyán keresztül a Kavosz országos lefedettségű irodahálózatában. Könnyid László elmondta, tavaly a turizmus Magyarországon a GDP 13,5 százalékát adta és 400 ezer ember dolgozott a szektorban.

A korábban sikeres ágazat a koronavírus miatt az idén tavasszal padlóra került, a kormány támogató intézkedései hatására májusban elindulhatott a szektor felépülése, a belföldi turizmus élénkülni kezdett. Szeptemberben az MTÜ adatai alapján az előző év szeptemberi teljesítményének már a 80 százalékán áll, ugyanakkor a külföldi vendégéjszakák száma továbbra is rendkívül alacsony

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo