Startupoknak áll a világ: hozzájuk megy a pénz

Az első negyedévben 26 vállalkozás részesült 3, 8 milliárd forint összértékben kockázati tőkéből az alapkezelők befektetéseiből Magyarországon. A befektetett tőke 83 százaléka startup fázisban lévő vállalkozásokhoz került – derült ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Freedigitalphotos/digitalart

Az idei első negyedévben 26 kockázati tőkebefektetést hajtottak végre Magyarországon, 3,8 milliárd forint összértékben. A befektetések 13 alapkezelőhöz köthetőek, átlagosan hetente két lezárt tranzakcióval, mindez rendkívül széles befektetői kedvre utal.  A teljes befektetett érték ugyan alacsonyabb, mint 2015 hasonló időszakában – akkor 36 vállalkozás kapott 8,6 milliárd forintot –, de így is komoly aktivitást mutat. Idén még nem realizálódott magántőke-befektetés. Az idei első negyedév egyetlen kiszállása (exit) pedig a Széchenyi tőkealap-kezelőhöz köthető. A befektetett tőke döntő része, 83 százaléka startup vállalkozásokhoz került, arányaiban ezen a téren nincs különbség tavalyhoz képest.

Honnan lesz pénz a nagy ugráshoz?
Az NHP és a Jeremie-program kifutásával sem maradnak forrás nélkül a beruházni kívánó magyar cégek. Minden eddiginél több uniós forrás érkezik hazánkba, a kockázati befektetők sem tűnnek el, és a tőzsdén is érdemes körülnéznie a magyar kkv-knak – mondták el a szakértők a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.
Az átlagbefektetés értéke 154 millió forint volt. Ez ugyan visszaesést jelent a tavalyi egész éves átlagbefektetés értékéhez képest, amely akkor 220 millió forintot tett ki, ugyanakkor alacsonynak sem nevezhető az összeg, ha figyelembe vesszük, hogy döntően startupokhoz került a tőke. A teljes befektetett összeg 50 százaléka első körös befektetés volt – 2015-ben ez 90 százalékot tett ki –, a fennmaradó rész pótlólagos forrásként érkezett a cégekhez. A tőkejuttatás közel 80 százaléka olyan vállalkozásoknak jutott, amelyek első körös befektetéseit a tavalyi év során kapták.

2016 első negyedévében az összes tőkebefektetés 64 százaléka – szektoronként több mint 700 millió Ft - irányult a fogyasztói szolgáltatások, üzleti és ipari szolgáltatások, valamint biotechnológia szektorba.

„A HVCA által rendszeresen követett tranzakciós számokból könnyen látható, hogy a befektetések intenzitása az idei év első negyedévében is fennmaradt. Ezt egyebek mellett erősíti az a tény is, hogy a szektorban jelentős forrásokat kezelő JEREMIE alapok közeledtek – az időközben meghosszabbított – a befektetési periódusuk végéhez. A befektetők és a cégek szempontjából különösen örvendetes, hogy a kihelyezett források mintegy fele pótlólagos finanszírozás. Ez egyrészt jelzi az első körös befektetések sikerességét, hiszen a pótlólagos finanszírozás bevonásának feltétele az eredményes üzleti működés, amely egyben a közös sikert is jelenti a befektető és a vállalkozó számára. A másik pozitív vonatkozása, hogy a pótlólagos befektetés a céltársaságok számára biztosítja a – növekedéshez elengedhetetlen – kiszámítható finanszírozási hátteret. Azzal, hogy a befektetési források nagy része startupokba áramlott, tovább szélesedik az a vállalkozási szegmens, amelyek a következő körös befektetések célpontjaként szolgálhatnak a későbbiekben” – foglalta össze Krausz Zoltán, a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója.

3 tévképzet a tőkebevonásról
Ha fejben tartjuk, hogy az alábbi közvélekedések hamis mítoszok, elkerülhetünk néhány zsákutcába futást, amikor cégünknek próbálunk tőkét szerezni.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo