hirdetés

Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe - mit csináltak másképp a nyertesek?

Hogyan állhatnak talpra a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt követően? És vajon milyen kommunikációs eszközöket kell bevetnünk ahhoz, hogy akár karantén idején is versenyképesek maradhassunk? A szakember szerint a kulcsszó a stabil online jelenlét.
hirdetés

A vállalkozások helyzete már reménykeltőbb, mint néhány hónappal ezelőtt, de a koronavírus komoly károkat okozott az üzleti szférában. Sok helyen elindultak felfelé a statisztikák, de nem érdemes hátradőlni, hiszen a cégek többségének fejlesztésekre van szüksége, főleg a kommunikáció terén.

„A karantén elején volt, aki teljesen beleállt a földbe. Mostanra viszont egyre többeknél mutatkozik növekedés. Az idei évre kitűzött célokért viszont keményen meg kell dolgozniuk a vállalkozóknak. Az ügyfelek körében jelenleg a napi 14-16 óra munka sem számít ritkaságnak. Ez nem az az időszak, amikor elmehetünk 3 hónapra nyaralni” – mondta Langmár Zsuzsa, a Langmár Kommunikáció alapítója, aki szerint mostanra sokat változott a vállalkozók válságkezelése.

Sokan most kezdtek el foglalkozni az online kommunikációjukkal

„Szerencsére a 2008-as válság idején a cégek már megtapasztalták, mennyire végzetes húzás csökkenteni a marketingbüdzsét. Ez az egyetlen költség, amit nem szabad levágni! Rengeteg ügyfelünk csak most látta be igazán, mekkora szüksége van a hatékony online jelenlétre. Belevágtak azokba a feladatokba, amiket már régóta halogattak: a webshopjuk fejlesztésébe kezdtek, esetleg megismerkedtek a Facebook-hirdetések világával. Szembesültek vele, hogy az online csatornák profi használata elengedhetetlen” – emelte ki a szakember.

Különösen igaz ez a vírushelyzet idején. Bármikor hozhatnak olyan szabályt, aminek egy vállalkozás nehezen felel meg – főleg úgy, hogy közben képes legyen profitot termelni. A weben ugyanakkor soha nem áll meg az élet, az internet 0-24-ben hozza a vevőket.

Hogyan érdemes vállalkozóként kommunikálnunk a neten?

Langmár Zsuzsa szerint a legfőbb kommunikációs felületünk a saját weboldalunk, ahol a rendszeresen frissülő tartalmakkal szakértőként pozicionálhatjuk magunkat. Emellett persze elengedhetetlen a Facebook és erősen ajánlott a YouTube (már csak az utóbbi Google-érdekeltsége miatt is). Az, hogy a többi közösségimédia-felületből ki melyiket veszi igénybe, már egyéni profil kérdése. Vannak szektorok, ahol az Instagram-, míg máshol a LinkedIn-jelenlét hasznosbb. Egyre fontosabb a Google térkép és a Google cégem használata is. Érdemes végiggondolnunk, melyik platform testhezálló a célcsoportjaink szempontjából – hiszen mindre semmiképpen nincs szükségünk.

10 vállalkozóból 8 nem küld hírleveleket

Ami biztos, hogy a hírlevelek ideje továbbra sem járt le: „Hiába temetik őket minden évben, hogy senki sem olvassa, ez nem igaz! Az átlagos megnyitási statisztika 20-25 százalék. Elsősorban azért kell őket minden héten kiküldeni, hogy éreztessük: folyamatosan jelen vagyunk. A hírlevelek érezhető profitot generálnak. Mégis azzal szembesülünk, hogy 10 vállalkozóból 8 nem küld heti hírlevelet, amivel elszalasztja ezt a lehetőséget. Sokan nem tudják, hogy miként írjanak hírlevelet, webszöveget, ezért nekik az erről szóló ingyenes, letölhető anyagunkat javaslom” – mondja Langmár Zsuzsa.

Folyamatosan tájékoztatni kell a vásárlókat

Fontos azt is időről időre tudatosítani, hogy továbbra is működünk, kiszolgáljuk az igényeket. Különösen érvényes ez karantén idején, amikor a kiszámíthatatlanság rengeteg céget csődbe vitt. Nem tehetjük meg, hogy az egyik héten bezárunk, a másikon újranyitunk! Kommunikáljunk tisztán minden felületen, ne szerepeljen például más nyitvatartás a Tripadvisoron, a weboldalunkon és a Google cégemben – ajánlja a szakértő.

„A kezdeti fejetlenségben sokan azzal tudtak piaci részesedést növelni, hogy őket találták meg a Facebookon, a Google-ben a versenytársak helyett. A versenytársak ugyanis nem kommunikálták, hogy nyitva tartanak-e, hogy továbbra is elérhetőek-e. Ami tehát az egyik cég tragédiája lett, az hozott a másiknak fellendülést” – tette hozzá Zsuzsa.

hirdetés

Véleményvezér

Hogyan soroznak az ukránok?

Hogyan soroznak az ukránok?

A rém és álhírek minden háborúnak természetes velejárói. Ezek között kiigazodni viszont fontos egy végzetes konfliktus idején.
Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Szomorú, de a nagy számok azt mutaják, hogy a korrupció nyugatról keletre tartva csak egyre nő. Hogyan lehetne megállítani?
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Pétervására város fideszes polgármestere nemcsak kastélyt épített uniós pénz felhasználásával magának.
Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

A független képviselő töretlen szorgalommal igyekszik utánajárni, hogy hová kerülnek az uniós pénzek.
Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

A rendkívül magas magyar infláció mögött rossz, vagy tudatos kormányzati intézkedések állnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo