Pénzeső hullik a magyar cégekre

Soha nem látott mértékű források érkeznek a vállalkozások fejlesztésére.

Soha nem látott mértékű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021–2027-es európai uniós pályázati ciklusban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László, a 2021-27-es európai uniós források várható felhasználását ismertető tájékoztatóján azt mondta: mivel még folynak a tárgyalások Brüsszellel, a pályázati források konkrét nagysárágról egyelőre nem mond számokat. Hozzátette, hogy a kormány jelenlegi tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek majd meg, ezeknél 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

A pályázatok nem a hagyományos szakpolitikai rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelynek meglesznek a felsorolt szakmai részei.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo