Örülhetnek a cégek: Varga Mihály elárulta, nyitják a pénzcsapot

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a héten kezdődő pályázatokra majdnem ezer belföldi cég jelentkezhet. Lehetőséghez juthat egyrészt a hátrányos helyzetű településeken működő mintegy 800 vállalkozás, amelyek munkát adnak az ott élőknek, de a versenytársaikhoz képest nehezebb helyzetben vannak. A kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk, így ezúttal legalább 2 milliós támogatáshoz juthatnak, de akár 60 millió forintot is kaphatnak a csütörtökön megnyíló pályázaton.

A kiírások másik része az élelmiszeriparban, a műanyagiparban, valamint a divat- és dizájniparban működő vállalkozások beruházásait segíti. A pályázatokon 5 millió és 500 millió forint közötti támogatással új gépeket vásárolhatnak, bővíthetik a telephelyeiket, korszerűsíthetnek, fizethetik a munkavállalóik képzéseit, vagy a bérük egy részét – tette hozzá.

A beruházások munkahelyeket védenek, munkahelyeket teremtenek. A kormány azt szeretné, hogy a gazdaság újraindításából minél több magyar vállalkozás kivegye a részét, ezért biztosítja az ehhez szükséges pénzügyi ösztönzőket – fogalmazott Varga Mihály.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo