Óriási raktárbázist építenek kínaiak nálunk

A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg.

A 14 ezer négyzetméter alapterületű okosraktár felépítése és működtetése több szempontból is előremutató projekt - emelte ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Az intelligens raktárban összesen 700 robot és 150 méternyi szállítószalag segíti majd az óránként akár 45-55 ezer tétel kezelését.

Várhatóan 110 új álláshely jön létre, amelynek 40-50 százalékára tartósan munkanélküli, 10-15 százalékára megváltozott munkaképességű embereket, 15-20 százalékára magasan képzett munkaerőt várnak.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az államtitkár kiemelte, hogy a beruházók már a csarnok tervezése során be kívánják vonni a folyamatba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és az Óbudai Egyetemet, az elkészült okosraktár vegyes felhasználású K+F laborját pedig mindkét egyetem használhatja majd. A beruházó emellett saját ösztöndíj alapítását is tervezi, a magyar hallgatók a Kínai Népköztársaságban mélyíthetik el raktárlogisztikai tudásukat. A beruházás energetikai szempontból is korszerű lesz, energiaigényeiket napelemekkel és földhővel oldják meg.

Az okosraktár mellett két másik komplexum is épül a területen: egy 15 ezer négyzetméter alapterületű raktár akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok számára, illetve egy 5,5 ezer négyzetméter alapterületű, vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek tárolására szolgáló - állandó hőmérsékletű - raktár.

A beruházás várhatóan másfél év múlva fejeződik be - közölte Szabó Zoltán, a CECZ csoporthoz tartozó Ghibli Raktárlogisztikai Kft. vezetője -, a fejlesztés segíteni fogja a magyarországi e-kereskedelmi központ létrehozását, valamint hogy Magyarország lehessen Közép-Európa e-kereskedelmi központja.

A CECZ az első kínai nemzeti szintű kereskedelmi logisztikai típusú tengerentúli együttműködési zóna és az első kínai nemzetközi marketingszolgáltatási platform.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo