Óriási beruházást jelentett be a Mars Magyarországon

Közel 15 milliárd forint értékű beruházással bővíti magyarországi kisállateledel-gyárát a Mars élelmiszeripari világcég, a fejlesztéssel 120 új munkahely létesül.

A bővítés a tervek szerint idén szeptemberben indul és 2022 végére készül el. A beruházás keretében a Mars bővíti a meglévő technológiai kapacitást, valamint új kutatás-fejlesztési programot is indít. A beruházással járó fejlesztések nemcsak a vállalatnak kiemelkedően fontosak, hanem a régióban élőknek és a beszállítóknak is munkalehetőséget biztosítanak. Az új munkatársak toborzása során gépész-, villamos-, élelmiszertechnológiai és minőségbiztosítási mérnököket, valamint munkavédelmi, illetve termelési szakembereket keresnek majd.

A beruházás tervezése és megvalósítása már a 100 éves hagyományokkal rendelkező élelmiszeripari vállalat globális fenntarthatósági programjához illeszkedve zajlik.

Szabó Gábor gyárigazgató kifejtette: a gyáregység kulcsfontosságú szerepet tölt be a Mars globális termelési hálózatán belül. Több pályázó helyszínnel versenyben a Mars a bokrosi gyárát választotta ki erre a fejlesztésre. A beruházás elismerés és egyben megerősítés, hogy a Mars bízik a magyar gazdaságban és elégedett a magyar munkatársak teljesítményével.

A csongrád-bokrosi gyár már most is 1000 embernek ad munkát és 50 országba szállítja termékeit.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo