Nyitják a pénzcsapot: milliárdokat érő bejelentés érkezett

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd forintig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Régóta várta az agrárszektor az új ÉLIP pályázatokat, melyek célja a teljes magyar élelmiszeripar átfogó fejlesztése és zöldítése. Két csomagban hirdették meg a támogatási programot, így nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kkv szektor számára is nyitott lesz a pályázás lehetősége.

Aki kapja, marja
Aki kapja, marja
Fotó: Fotolia

Az előkészítéssel nem árt sietni, ugyanis június 25-től, illetve a 200 millió forint feletti támogatások esetében július 30-tól nyílik a pályázati beadási határidő, és az időzítésnek most is kulcsszerepe lehet az elbírálásnál – figyelmeztetett Dr. Tóth Zsombor, az ibsh Kft. ügyvezetője, az Agrárminisztérium korábbi munkatársa.

A szakértő kiemelte, hogy mind élelmiszeripari, mind borászati, mind pedig a takarmányelőállítási tevékenységhez igényelhető az 50 százalékos támogatás, sőt mi több a beruházás keretében energiahatékonysági és megújuló energia-termelési elemek is megjelenhetnek utóbbi estben akár 70 százalékos támogatás intenzitással.

Érdemes szakmai segítséget kérni a pályázáshoz

A beruházás keretében telekvásárlás, épület, technológia, teherszállítási járművek is elszámolhatóak lesznek. A megvalósítás szempontjából pedig óriási jelentősége van annak is, hogy a támogatásnak legfeljebb 25 százaléka előlegként lehívható, ami nagymértékben hozzájárul a kevésbé tőkeerős, kkv-k finanszírozáshoz – emelte ki dr. Tóth Zsombor, az ibsh ügyvezetője, aki arra biztat minden érdekeltet, hogy kérjen professzionális segítséget a pályázat lebonyolításához.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo