Népes mezőny, látványos döntő a fehérvári menedzser tenisz versenyen

A kilenc régiós tornából valamint a budapesti döntőből álló XIII. Manager Open, a 2017.évi Menedzser Teniszbajnokság a már lebonyolított négy regionális viadalt követően ezúttal Székesfehérváron, a Bregyó Tenisz Klub kiválóan előkészített pályáin folytatódott. A helyieken kívül Agárd, Dunaújváros, Kecskemét, Pécel, Szeged, Tordas és természetesen Budapest rendszeresen teniszező vállalkozói és menedzserei közül kerültek ki a torna résztvevői.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás, a Manager Open alapító-versenyigazgatója üdvözölte a nyolc különböző városból érkezett résztvevőket köztük külön azokat, akik először kóstolnak most bele ebbe az egyedül álló versenysorozatba. Pintér Balázs, a Menedzser Alapítvány vezetője hangsúlyozta egyre többen nézik a Bajnokság saját honlapját és figyelik az országos pontverseny alakulását. Egyúttal mindketten sportszerű játékot és színvonalas küzdelmeket kívántak a megjelenteknek.

Manager Open

Ezt követően a csoport beosztásoknak megfelelően elkezdődtek a csoporton belüli küzdelmek. De nem sokáig játszottak, mert elkezdett esni és mintegy másfél óra múlva lehetett csak folytatni a játékot. Ott volt az indulók között, többek között, Kaszás Ferenc , az IMPS cég ügyvezetője , aki egyben a Manager Open egyik támogatója, Pálffy Zsolt, a Market Épületszervíz Kft ügyvezető igazgatója, Kiss Sándor az ELMŰ-EMÁSZ ügyfélszolgálati menedzsere, Rózsa Gábor, a Simon Trade egyik vezetője. A társasági teniszt egy apa-fia páros, a Csepeli Zsolt – Csepeli Botond reprezentálta.

A csoportmérkőzések során általában az esélyesebb párok jutottak tovább. A kiesési táblán ezúttal 12 pár sorakozott fel, amelyből a legjobb 8 közé  4 helyi kettős, egy fehérvári-dunaújvárosi „ vegyes „ pár továbbá egy-egy agárdi , budapesti és kecskeméti páros jutott. Az elődöntőbe mindenütt az esélyesek jutottak talán a rutinos Csávás István – Tóth Balázs kecskeméti pár  kiesése jelentett meglepetést. A Horváth Sándor – Ur Viktor páros az elődöntőben a fehérvári Serák Gábor - Serák Péter testvérpárt

míg a másik ágon az összeszokott agárdi duó , azaz László Csaba –Szécsi Gábor ugyancsak helyI kettőst , a kecskemétieket kiverő Heffler László- Ébel Attila párt búcsúztatta.

Szépszámú közönség figyelte a döntő kimenetelét, ahol a legutóbbi salgótarjáni menedzser verseny első helyezettje Horváthék csaptak össze a győri és tordasi elsővel Lászlóékkal. A rendkívül szoros összecsapást a lehető legkisebb különbséggel a fővárosi kettős nyerte. Ahogy korábban, itt is a legjobb 4 pár szerzett jogot az októberi budapesti döntőn történő szereplésre.

Eredmények :

  1. Horváth Sándor – Úr Viktor / Budapest /
  2. László Csaba – Szécsi Gábor / Agárd /
  3. Serák Gábor – Serák Péter és Heffler László – Ébel Attila / Székesfehérvár /
Manager open

A vigaszversenyt a fehérvári Ádám Zsolt – Mráz Zoltán nyerte, akik a döntőben az ugyancsak fehérvári Kaszás Ferenc- Bihari József kettősnél bizonyultak jobbnak, a harmadik helyet a szegedi László Attila – Török Gábor páros, a negyediket a péceli vállalkozó kettős Bakonyi Ferenc - Kővágó Attila szerezte meg.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során a díjakat Pintér Balázs és Hámori Tamás adták át. A győztes hatalmas serleget és 1-1 üveg Chivas Whiskyt ,a második helyezett Boros Betty mandala művész egyedi kerámia termékét , a két harmadik a Béres Rt termékeit nyerték meg, természetesen az érmek mellett. A vigaszverseny győztese szintén serleget  , a további helyezettek a Piac & Profit éves előfizetését valamint a Pauker Nyomda művészi okleveleit kapták kézhez.

A versenyigazgató külön is megköszönte Bihari József klubigazgató szervező munkáját és az ízletes ebédet. Köszönetet mondott a Manager Open további szponzorainak , mindenek előtt a Qatar Airways-nek valamint a KPMG-nek, a Globomax  Zrt-nek, a Decathlonnak, az Autó-Licitnek, a Parfüm Line Kft-nek, az IMPC-nek, a Dessewffy & Dávid Ügyvédi Irodának és az Óramű Kft-nek és  a teniszlabda.hu internetes cégnek. A Neckermann Utazási iroda helyi kirendeltsége jóvoltából a legfrissebb kiutazási ajánlatok minden résztvevő számára átadásra kerültek. Az éppen nem játszó versenyzők a Piac & Profit, a Magyar Üzleti Világ valamint a BOOM Magazin legújabb példányait olvasgatták.

A verseny kiemelt figyelmet kapott a helyi médiától. Ugyanis a Fejér megyei Hírlap  még a viadal megkezdése előtt interjút kért Pintér Balázstól, a Hirlap fotósa folyamatosan fotózott. Ezen túlmenően a délutáni elődöntőkről felvételt készített a városi televízió akik egyúttal a régiós torna rövid értékelésre is felkérték Hámori Tamást. A versenyigazgató később a Vörösmarty rádió délutáni sport összefoglalójában is szerepelt.

A viadal szereplői közül többen is érdeklődtek a következő , az augusztus 12-én sorra kerülő siófoki viadal iránt , amely eredetileg július 1-re  volt tervezve de eső miatt elmaradt.

A versenyről készített fotók a www.manageropen.hu saját honlap galériáján lesznek hamarosan láthatók.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo