Népes mezőny a Manager Open tordasi versenyén

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság Győrt és Vácott követő idei harmadik állomása a közkedvelt, fővároshoz közeli tordasi sportközpont négy pályája volt.

Az előnyös földrajzi koordinátákkal rendelkező Pest közeli település igen népszerű a teniszező menedzserek , üzletemberek között. Bár a résztvevők száma a tavalyi évitől elmaradt de a kis község mégis újabb csúcsot döntött. A torna országos jellege talán itt domborodott ki leginkább, hiszen a Bajnokság tizennégy éves történetében sosem érkeztek még egyetlen esetben sem ennyi helyről indulók. Ugyanis Tordason kívül Agárd , Budapest, Eger, Gyöngyös, Kecskemét, Martonvásár, Mór,Nyíregyháza, Százhalombatta, Vác és Veszprém azaz 12 város képviseletében indultak a versenyzők. A csoport mérkőzések lebonyolításához ez évben is szükség volt a martonvásári kastély kertjében lévő három pályára. A nagy melegben éppen pihenő játékosok ugyanakkor szívesen húzódtak meg a tordasi klub Makovecz stílusban épült hangulatos klubházában.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató hangsúlyozta Tordas lassan már fogalom a menedzser teniszezők között. Külön köszöntötte Amberger Árpádot a Menedzser Alapítvány szakmai felelősét és Balázs Dávidot , a kuratórium tagját továbbá Mór első ízben induló versenyzőit a Szilágyi testvéreket. Tóth Gábor klubigazgató elmondta nagy örömmel készítették elő a versenyt, amely kiemelt szerepet játszik a település egyébként meglepően gazdag sport programjában. Ezt követően Fehér Sándor versenybíró ismertette a sorsolást és a játékrendet.

A Szuper kategóriába nevezett már régóta versenyző , csapat bajnokságokon is résztvevő menedzserek között a párok két csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese a hotel tulajdonos egri Id. Hegyi József és párja Bozsik Attila lett. A második helyet a gyöngyösi vállalkozók párosa a Bengyel Zsolt – Asztalos Bence pár szerezte meg. Ebben a csoportban egy sajnálatos eset is történt , az eredetileg második helyre befutott budapesti Horváth Sándor, Ur Xavér kettős - Horváth Sándor a Bajnokság eddigi történetében sosem tapasztalt minősíthetetlen magatartása miatt - kizárásra került. Ügyét a Fegyelmi bizottság fogja hamarosan tárgyalni.

A másik ágon a tavalyi döntő nyertese ,egyben a váci  torna 2.helyezettje a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán veretlenül lett csoport győztes. Itt a második hely a László Csaba / Agárd / Galambos Gábor / Székesfehérvár / párosé lett. Az elődöntőben a gyöngyösiek szinte házi rangadóját az esélyesebb Ludányi- Szabó kettős nyerte , míg a másik oldalon szoros versenyben a László Cs- Galambos G. győzedelmeskedett,  akik a döntőben visszavágtak Ludányiáktól elszenvedett korábbi vereségért és megszerezték a torna győzelmet. Az ötödik helyet a kecskeméti Csávás István – Tóth Balázs duó nyerte el.

Az Amatőröknél három csoportra is szükség volt. Úgy állt össze a legjobb négy mezőnye , hogy az egyes csoportgyőztesekhez a legjobb csoportbeli második is csatlakozott. Az elődöntőben kisebb meglepetésre a móri vegyes páros Szilágyi Géza és Adél megverte a rutinos Amberger Árpád/ Bp / - Virág Vendel / Veszprém / párost , míg a százhalombattai Dr Szalai András – Dávid Roland kettős a Parfüm Line ügyvezetője és a felső oktatásban dolgozó Urbán László fővárosi párt győzték le , majd - ugyanilyen arányban- a döntőben Szilágyiékat is.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a győztesek a szokásos kupákon és érmeken kívül a sóskúti Kőnig Étterem és a sukorói Boglya  Csárda két-két személyes vacsora meghívását valamint a Roham , egykori dunai gőzhajóra szóló , étkezéssel egybekötött, belépőjegyet nyertek. További díjak voltak a Béres Rt termékei, a Preciosa cseh kristálycég ékszerei, a Chivas whisky , a Palonyai pálinka , a Panda Security Kft szoftverje, a Piac & Profit ajándék csomagja valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelek. Az előző versenyhez hasonlóan itt is nagy sikert aratott a szervezők azon új elképzelése , hogy a szponzori ajándékok egy részét sorsolás útján lehetett elnyerni. A díjakat és az ajándékokat Pintér Balázs , a Menedzser Alapítvány vezetője, Balázs Dávid , Hámori Tamás és Tóth Gábor adták át.

A versenyigazgató megköszönte Tóth Gábor és családja szervező munkáját ,Galgóczy Lajos tevékenységét , Fehér Sándor versenybírói munkáját. Köszönetet mondott a még nem említett további támogatóknak , így a KPMG -nek , a Parfüm Line Kft-nek , a Dessewfy & Dávid és Társai Ügyvédi Irodának , az Óramű Kft-nek, a Viszlo Transz Kft-nek továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A viadal alkalmából az IT Business , a Behaviour valamint a Piac & Profit üzleti magazinok aktuális példányai is keresettek voltak.

Az indulók közül többen jelezték már részvételi szándékukat a Manager Open következő , a június 16-án a felújított Grand Slam Parkban megrendezendő budapesti régiós menedzser tornára. A tordasi viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a Tordas SE web oldalán valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo