Német cégek mondták el, mennyire tartanak a megszűnéstől

A vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt.

A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének novemberi felmérésben feltett kérdések alapján a német vállalatok 15 százalékának a túlélését veszélyezteti a koronavírus-válság. Klaus Wohlrabe, az ifo kutatási vezetője szerint "ez javulás ugyan a júniusihoz képest, amikor 21 százalékuk érezte egzisztenciális veszélyben magát, az utazási irodák körében azonban továbbra is nagyon magas 86 százalék az arány, a szállodáknál 76 százalék, az éttermeknél pedig 62 százalék".

A reklámszakmában a vállalatok 27 százaléka aggódik a fennmaradásáért, az áruszállításban pedig 14 százalékuk. A legalacsonyabb arányban, 5 százalékban az informatikai cégek tartanak a megszűnéstől, valamint az adótanácsadók 3 százalékban. A szolgáltatási szektorban 17 százalékos az átlag a júniusi felmérésben kimutatott 27 százalék helyett.

A kereskedelemben a júniusi 18 százalékról 14 százalékra csökkent a túlélésért aggódó cégek aránya novemberben. Ezen belül is a kiskereskedelmi cégeknél 18 százalék, a nagykereskedelemben pedig 10 százalék az arány.

A feldolgozóiparban a vállalatok 11 százaléka tart a megszűnéstől a júniusi 17 százalék után. A fémgyártásban a legmagasabb az arány, 34 százalékos, a nyomdaiparban 29 százalékos, az italgyártásban 22 százalékos. A textilipari cégek 20 százaléka tart a felszámolástól, a ruházati iparban pedig a cégek 18 százaléka. A vegyiparban 1 százalékos az arány, a gyógyszeriparban pedig nulla.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo