Nem elégedett az adóhatóság a cégekkel

Az őszi helyi búcsúkon megjelenő vállalkozások között alig akadt olyan, amely eleget tett volna nyugtaadási kötelezettségének, illetve amely teljes körűen betartotta volna a foglalkoztatás szabályait - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.

A NAV munkatársai a nyári idényt követően is folytatják a különböző rendezvények, vásárok ellenőrzését. Szeptemberben és októberben - többek között - a Budavári Borfesztiválon, a Nemzeti Vágtán, a Csoki-fesztiválon, a Pálinka és Kolbászfesztiválon, valamint több Pest megyei település búcsúján és piacán vizsgálták a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás jogszerűségét, a pénztárgépek üzemeltetésére vonatkozó szabályok betartását, illetve a tevékenység bejelentését. (Uzsorásokat is vizsgáltak.)

Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a rendezvényeken különösen sok volt a jogsértés, amely elsősorban a bevételek eltitkolására irányult: a vizsgált vállalkozások kétharmada mulasztotta el értékesítéseinek bizonylatolását. Egyes fesztiválok kereskedői tévesen úgy vélték, hogy készpénz-helyettesítő eszközzel (pl.: kuponnal) történő fizetés ellenében nyugtaadási kötelezettség nem terheli őket.

A jogkövető magatartás és a szabályok betartása a helyi búcsúkba kitelepült vállalkozásokra volt a legkevésbé jellemző. A körhinta üzemeltetők, kürtös kalácsot árusítók, dodzsemesek körében rendkívül magas volt a mulasztók aránya, de előfordult közöttük olyan magánszemély is, aki még a tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel sem rendelkezett.

Az őszi rendezvényeken eddig feltárt jogsértésekhez kapcsolódóan több millió forint mulasztási bírság kiszabása várható a Közép-magyarországi régióban.

Nem állnak le az ellenőrzések
Az adózók továbbra is számíthatnak a NAV munkatársainak megjelenésére a különböző őszi rendezvényeken (pl.: szüreti mulatságokon), és folytatódik a vásárok, piacok, szórakozóhelyek, vendéglátó-ipari egységek ellenőrzése. Mindenszentek közeledtével kiemelt figyelmet kapnak a koszorú, virág és kegyeleti tárgyakat árusítók.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo