Negyedik hullám: a cégek megkezdték a felkészülést

Az elmúlt hetekben egyértelműen növekedés volt tapasztalható a koronavírus-statisztikákban Magyarországon, így eljött az ideje annak, hogy feltegyük a kérdést, mi lesz akkor, hogyha valóban megérkezik a negyedik hullám? Több kkv-t kerestünk meg azért, hogy megtudjuk, hogyan zajlik felkészülésük arra, hogyha ismét beüt a krach.

A cikk rövidített változata a szeptemberi Piac&Profit magazinban jelent meg. 

A hazai termelők termékeinek online értékesítésével foglalkozó webshop, a NekedTerem ügyvezetője, Molnár Eszter megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt időszak újításai közé tartozik, hogy elindították az azonnali kiszállítást, így már országszerte képesek eljuttatni a vásárlókhoz a magyarországi termelők élelmiszereit 1-2 napon belül.

Ha a járványügyről van szó a NekedTerem az érintésmentes kiszállítás biztosítása mellett folyamatosan fertőtlenít, valamint kollégáit is ellátja maszkkal, fertőtlenítőszerekkel és kesztyűvel.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Arra, hogy az esetlegesen bekövetkező negyedik hullám hogyan befolyásolja majd a cég működését, az ügyvezető még nem tudott egyértelműen választ adni, mivel mint mondta, ez elsősorban attól függ majd, hogy a kormány milyen intézkedések bevezetését látja majd szükségesnek. A NekedTerem azonban ennek ellenére is tele van tervekkel, így nemrég megkezdték a NekedTerem.hu weboldal átalakítását UX és UI szakemberek segítségével.

Molnár Eszter hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy tovább folytassák a csomagolóanyagok minimalizálását és lecserélését könnyen lebomló alternatívákra, ugyanakkor kiemelte, hogy a webshop már most is újrahasznosított rekeszekben szállít, és a tojásos dobozok mellett több csomagolóanyagot is visszagyűjt szállításkor.

A NekedTerem nemcsak az online térben terjeszkedik, hiszen nemrég megnyílt a cég boltja a Bécsi úton, itt kifejezetten csak hazai termékeket árusítanak. Az ügyvezető végül azt is elárulta, hogy franchise rendszerben további boltok elindítását is tervezik, a jelenlegihez hasonló koncepcióval – azaz az egységek termelői boltot, átvevőpontot és kávézót is magukba foglalnának majd.

Bármi is lesz, szállítanak

A NetPincér marketingigazgatója, Blaumann Debóra lapunknak úgy fogalmazott, hogy az elmúlt másfél évben azt tartották szem előtt, hogy minden hullám során olyan gyors intézkedéseket hozzanak, amelyek megkönnyítik a nehéz helyzetbe került éttermek és üzletek működését, felgyorsítják az új futárpartnerekkel való szerződéskötést és erősítik a megrendelők lojalitását. A tapasztalataik azt mutatják, hogy az intézkedések hatására az emberek megbíznak a cégben és abban, hogy az étel-és élelmiszer házhoz szállítás biztonságos módja a vásárlásnak a járványügyi helyzetben is.

A marketingigazgató szerint külön előkészületet részükről nem igényel a lehetséges negyedik hullám érkezése sem, hiszen folyamatosan bővítik kapacitásaikat, szélesítik szolgáltatásaik körét.

Mint mondta, azt tűzték ki célnak idén ősszel is, hogy bármit hoz az élet, készen álljanak. A váratlan és gyors reagálást igénylő helyzetekre is fel vannak készülve, azonban az eddigi tapasztalatok alapján a lehetséges negyedik hullám nem okoz majd változást a NetPincér működésében – derült ki a cég válaszából.

Blaumann Debóra elmondta, hogy a NetPincér az elmúlt időszakban azon dolgozik, hogy bármikor is rendelnek a fogyasztók, a rendeléseket minél hamarabb, átlagosan 20 perc alatt kiszállítsák, valamint azon, hogy a hétvégi napokon már éjszaka is lehessen rendelni.

A járványügyi előírások kapcsán a marketingigazgató kiemelte, hogy a NetPincér minden szabályt és intézkedést be fog tartani, amit a törvényhozók rendeletben foglalnak, de tavaly március óta az az eddigiekhez képest is fokozottan ügyelnek arra, hogy mind a szolgáltató partnerek, mind a futárpartnerek betartsák a szükséges higiéniai előírásokat.

A jelenlegi futárflottával a cég nagyobb megrendelői számra is fel van készülve a marketingigazgató szavai szerint. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan hathat a járvány a cég működésére, Blaumann Debóra elmondta, hogy ahogyan az elmúlt években is folyamatosan növekedett a cég, úgy a következő időszakra is növekedést prognosztizálnak, ez azonban nem a lehetséges negyedik hullám hatásainak, hanem a szolgáltatási körök szélesítésének, a megrendelők és partnerek számának emelkedésének, valamint a NetPincér market hálózat (vagyis a saját élelmiszerüzleteiken keresztül történő rendelés) szélesítésének lesz köszönhető. A kőbányai és pesterzsébeti NetPincér markettel kibővítve 5 raktárból szállítottak ki, a közeljövőben pedig Debrecenben és Szegeden is elindítják ezt a szolgáltatását.

Újra terítékre kerülhet az áfacsökkentés kérdése

A Woltnál tavaly március óta elérhető az applikációjukban az „érintkezésmentes kiszállítás”, sőt ma már ez alapbeállítás. Ez azt jelenti, hogy a megrendelő az applikáción keresztül rendelni, fizetni, sőt borravalót adni is tud. A futár pedig az ajtó előtt hagyja a megrendelt ételt, így elkerülhető a személyes találkozás.

Az ételfutár működését mennyire érintheti majd a következő hullám, az nagyban függ majd az esetleges korlátozó intézkedések mértékétől. De elárulták, idén ősszel tervezik megnyitni saját kiskereskedelmi felületünket, a Wolt Marketet, amellyel szeretnének több lehetőséget kínálni a felhasználóiknak, hogy minél kényelmesebben és gyorsabban intézhessék bevásárlásaikat.

A járvány kirobbanása óta ők is kiemelt figyelmet szentelnek az Egészségügyi Világszervezet ajánlásainak maximális betartására: a futárok folyamatosan fertőtlenítik a szállításhoz használt eszközöket és a kezüket is. Külön felkészítettük őket a speciális kézbesítésre éppúgy, mint a hasonló helyzetekben elvárt higiénés óvintézkedések kötelező és rendszeres megtételére.

Mivel az ételrendelésben mindig tapasztalható egyfajta szezonalitás, a nyári visszaesés után ősszel jellemzően megnő a rendelések száma, így ilyenkor több futárra van szükség. A Wolt Market tervezett őszi indulása miatt nem csupán a futárok számában lesz változás: a háttérterületeken is bővíteni tervezik a létszámot. Egyúttal megjegyezték: az esetleges korlátozó intézkedések mellett fontos kérdés lehet például a kiszállítás áfájának ismételt csökkentése.

Nem jöhet semmi meglepetés

A Kifli.hu az előző hullámok idején kidolgozott és használt módszerek szerint fog eljárni, mindig igazodva a kormány aktuális utasításaihoz. A megemelkedett rendelésszámra is fel vannak készülve, a raktáruk nemrég 9 ezer négyzetméterre bővült, így megnőtt a kiszállítható rendelések száma is.

Az ételkiszállító vállalatnál aktívan követik a szakhatóságok utasításait, és a közegészségügyi fenyegetettség mértékére tekintettel megteszik a szükséges azonnali intézkedéseket. Az érintésmentes kiszállítás biztosítása mellett dolgozóiknak minden szükséges védőfelszerelést biztosítanak, folyamatosan fertőtlenítik a közös helyiségeket és az autókat. Továbbá minden dolgozónak adnak a munkához szükséges maszkokat és kesztyűket, kézfertőtlenítőkkel látják el a be- és kilépési pontokat. Akinek a munkája lehetővé teszi, azt otthoni munkavégzésre buzdítják.

Hogy mennyiben befolyásolhatja egy esetleges következő hullám az online szupermarket működését? Mint elmondták, meglepetés nem nagyot érheti őket, tudják, hogy mit kell tenniük és fel vannak készülve. Mind a raktárban, mind a futárok tekintetében dinamikus munkaerő beosztással dolgoznak, tehát a rendelési előrejelzésekre reagálva nyitnak meg műszakokat. Fel vannak készülve egy esetleges megnövekedett vásárlási hullámra is.  Ugyanakkor előfordulhat, hogy egyes alapvető termékekre mennyiségi korlátozásokat is alkalmaznak majd, ezzel is biztosítva azt, hogy mindenkinek jusson a szükséges árukból. A megemelkedett forgalommal az őszi és téli szezon indulása miatt is számolnak, így a készletet és logisztikai erőforrásokat már ehhez igazították.

A legfontosabb a járvány elleni védekezés a szakmai szervezet szerint

A következő hullámra a készülődés azt jelenti, hogy a kereskedők figyelik a kormányzati és a járványügyi jelzéseket, előrejelzéseket. Nyilván minden kereskedelmi vállalkozás már megvizsgálta, hogy az egyes korábbi korlátozó intézkedések milyen lépéseket követeltek meg tőlük, melyek voltak a hatások és milyen ráfordításokat igényeltek – közölte megkeresésünkre Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A kereskedelmi szakmai szervezetnél semmiféle jóslásokba nem bocsátkoznak, főleg nem járványügyi kérdésekben, kizárólag a kormányzati és a kormányzati járványügyi szakemberek nyilatkozatait mérlegelik, az esetleges döntésekben pedig a jogszabályokban foglaltak szerint járnak el. A szükséges intézkedésekről nyilván a járványügyi szakemberek javaslatai alapján a kormány dönt, eddig is ez történt. Korábban és most sem nyilvánítanak véleményt járványügyi szakkérdésekről.

Természetesen megfelelő módon és keretek között folyamatosak voltak az egyeztetések a kormánnyal azokban a kérdésekben, ahol a végrehajtás érdekében szakmai oldalról célszerű volt a fellépés. Nyilvánvaló, hogy bármilyen korábbi korlátozó intézkedést vizsgálunk, mindig volt valamilyen visszahúzó hatásuk a kereskedelemben és a különféle szolgáltatások területein. Minden esetben ugyanakkor hangsúlyoztuk, hogy a járvány elleni védekezés az elsődleges követelmény. A korlátozó intézkedéseket, ha ésszerű módon lehetséges, akkor el kell kerülni, ezért is megalapozott a kormánynak az a törekvése, hogy az oltottsági tovább szintet emelje – mondta Vámos György.

A Lidl vitaminokat ad dolgozóinak

A Lidl Magyarország prioritásnak tartja a vásárlók és a munkatársak biztonságát, mely érdekében számos intézkedést tett meg és tesz meg a jövőben is – kezdi megkeresésünkre adott válaszát a cég. Mint írják, megkülönböztetett figyelmet fordítanak az áruházi higiéniára, ennek érdekében számos rendelkezést hoztak, így a kihelyezett kézfertőtlenítők mellett folyamatos a fertőtlenítés a vásárlók által használt eszközök esetében is. Az áruházlánc a dolgozók védelme érdekében a szappanadagolókat is fertőtlenítő kézmosószerekkel tölti, valamint alkalmazottjainak gyümölcsöket és vitaminokat biztosít termékkínálatából.

A cég végül válaszában kiemelte azt is, hogy mindent megtesznek azért, hogy a termékek elérhetőek legyenek országszerte minden üzletükben, de emellett készen állnak arra is, hogyha a jövőben esetlegesen újabb korlátozások lépnének életbe, úgy a hatóságokkal együttműködve, az előírásokat követve folytassák a működést.

Az éttermek sincsenek könnyű helyzetben

A kereskedelem szereplői mellett azonban más cégek, így az éttermek üzemeltetői is megszenvedhetik azt, hogyha megérkezik a következő hullám. Fáncsi Dániel, a budapesti Kis Tirol Étterem tulajdonosa megkeresésünkre elmondta, hogy jelenleg elsősorban próbálják a még nem beoltott alkalmazottaikat meggyőzni a védőoltás felvételéről, így remélve a negyedik hullám csendesebb lefolyását. Az étterem emellett továbbra is betartja a biztonsági előírásokat, az asztalok közt 1,5 méteres távolságot állítottak fel, emellett a dolgozók folyamatosan fertőtlenítik kezeiket, és opcionálisan maszkot viselnek.

Az étterem már az előző korlátozások időszakában is az elviteles kiszolgálásra támaszkodva tartotta fent magát, így az esetlegesen bevezetendő újabb korlátozásokra is főleg ezzel a megoldással készülnek. A tulajdonos ugyanakkor reménykedik abban, hogy ezúttal elkerülhető a bezárás, mivel a szektor sok más szereplője ezt már nem bírná ki.

Azon kérdésünkre, hogy hogyan befolyásolja majd a következő hullám a cég működését, az tulajdonos elmondta, hogy túl fogják élni, hiszen az elmúlt tíz év gazdálkodási adataira támaszkodva kijelenthető, hogy évről-évre növelték a nyereséget, és az üzemeltetésbe visszaforgatott tőke mellett képesek voltak tartalékot képezni – ez pedig a pandémia időszakában kifizetődőnek bizonyult. Jelenleg ugyanakkor azzal kalkulálnak, hogy a megérkező negyedik hullám visszaveti majd a számaikat, de mindent megtesznek majd a minél jobb eredmény eléréséhez.

A cég már felvett új embereket, de további létszámbővítést is terveznek, valamint az étteremmel szomszédos telken 2020 augusztusában megnyitották kávézójukat, míg 2022 első felében a Kis Tirol saját húsfeldolgozó üzemét is megnyitja majd.

Véleményvezér

Kiderült, hogy milyen típusú orosz rakéta találta el a kijevi gyerekkórházat

Kiderült, hogy milyen típusú orosz rakéta találta el a kijevi gyerekkórházat 

Példátlan állami terrorcselekmény volt.
Croissant mindössze 2 ezer 500 forintért

Croissant mindössze 2 ezer 500 forintért 

Régen a lángos egy olcsó népi eledel volt, ma már egy másik kategória, ahogy sok egyéb élelmiszer is.
Varga Judit, Magyar Péter exneje jó párt választott a régi helyébe

Varga Judit, Magyar Péter exneje jó párt választott a régi helyébe 

Egy különleges közbeszerzés furcsaságai.
Hadházy Ákos újabb gyöngyszemet talált a piliscsabai erdőben

Hadházy Ákos újabb gyöngyszemet talált a piliscsabai erdőben  

2,2 milliárd forintból, EU-s támogatással épül egy tűzoltólaktanya. 
Ilyet még nem látott, újabb luxus bölcsődét talált Hadházy Ákos

Ilyet még nem látott, újabb luxus bölcsődét talált Hadházy Ákos  

i bölcsőde EU-s támogatással, 220 millióból épült Ürömön, leginkább egy villára hasonlít. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo