NAV-razzia: rengeteg a jogsértés az építőiparban

Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal.

A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

(Fotó: Pixabay)

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal.

Az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely szerint csaknem 160 munkavállalót jelentettek be késedelmesen, 850 alkalmazottat pedig illegálisan, bejelentés és így mindenféle biztosítás nélkül dolgoztattak.

A munkavállalók részéről is egyre erősebb az igény a szabályos foglalkoztatásra - nyomatékosította az államtitkár. Hozzátette, hogy az adóhivatali tapasztalatok szerint több munkavállaló csak az ellenőrzés során szembesült azzal, hogy a cég nem szabályszerűen alkalmazza, ugyanis "elfelejtette" bejelenteni.

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo