Nálunk is lehet sikeresen vállalkozni

Harmadik alkalommal adták át a „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismeréseket a Nemzetgazdasági Minisztériumban. A nemzetgazdasági miniszter szerint a díj is hangsúlyozza a kkv-szektor kiemelt szerepét a magyar gazdaságban.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Varga: növelni kell a kkv-k szerepét - Kép: MTI

A díjat a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében három kategóriában adják át: „A hónap beruházója”, „A hónap kis- és középvállalkozása”, illetve „A hónap induló vállalkozása” címmel. Az októberi „A hónap beruházója” elismerést a Continental Automotive Hungary Kft. képviseletében Rábai Dániel ügyvezető igazgató, „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat a Bervina Kft. ügyvezető igazgatójaként Bernáth Ágota, a Thermoflash Kft. által elnyert „A hónap induló vállalkozása” címet pedig Székely Sándor feltaláló vehette át.

„Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy növeljük a kkv szektor bruttó hazai termékhez való hozzájárulásának mértékét, ezért cél, hogy a jelenlegi 55,2 százalékos arányhoz képest 2020-ra a szektor 15-20 százalékkal nagyobb mértékben járuljon hozzá a GDP-hez” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a díjátadón.

A tárcavezető a kis- és középvállalkozások finanszírozása terén az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy 2012 őszén jelentősen, 320 Mrd Ft-ról 1200 Mrd Ft-ra emelték az Eximbank garantált forrásoldali keretét, amellyel lehetővé vált, hogy a Bank kiterjessze tevékenységét a hazai beszállítókra, illetve az exportcélú befektetéseket is finanszírozza. Az MNB kis- és középvállalkozások hitelezésének javítása érdekében indított Növekedési Hitel Programot – amelynek köszönhetően a vállalkozások legfeljebb 2,5 százalékos kedvezményes kamatozású hitelhez juthatnak – pedig mind a piac, mind a bankszektor üdvözölte, a program ezért tovább folytatódik 2000 Mrd forintos keretösszeggel. A kkv-k finanszírozási helyzetét tovább segítheti, hogy a kormányzat erősíteni kívánja a refinanszírozási hitelprogramokat, garanciaprogramokat és a Széchenyi Kártya Programot.

A jó termék önmagában nem elég
Külgazdasági szakdiplomaták szerint az eladható termék mellett helyismeretre és megbízható partnerre is szükségük van a hazai vállalkozóknak ahhoz, hogy sikeresek legyen a külföldi piacon. „A Külpiac házhoz jön” címmel rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Belföldi Regionális Hálózat Főosztálya. November 4-8 között Kaposváron, Szekszárdon, Győrött, Egerben, Miskolcon és Székesfehérváron külgazdasági szakdiplomaták mutatják be az osztrák, az olasz és a szlovák piac sajátosságait. A programsorozat célja a hazai vállalkozások exporttörekvéseinek támogatása, a kkv-k személyre szabott informálása, az időszerű üzleti lehetőségek, befektetési, kereskedelmi aktualitások bemutatása.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo