Muszáj lenne állandósítani az áfakedvezményt

Megtorpanhat a lakásépítési boom, ha nem születik mielőbb döntés az új lakások áfájának 2019 utáni fenntartásáról – véli a Társaság a Lakásépítésért Egyesület.

A lakásépítések számának jelentős emelkedése az elmúlt év fontos pozitív változása volt, s ez elsősorban az új lakások adásvételét érintő áfacsökkentésnek köszönhető. A lakásállomány megújításához évi 40 ezer lakás felépítésére lenne szükség, így ezt a trendet fontos fenntartani, megerősíteni – áll a szervezet közleményében.

Mivel a jelenlegi áfakedvezmény csak az 2019. december 31-ig értékesített lakásokra érvényes, az azon túli építési projektek kimenetele bizonytalan. A beruházók nem tudnak dönteni a 2-3 éves kifutású lakásépítési projektekről, ezért már most úgy nyilatkoznak, hogy leállítják az építési telkek vásárlását egy pozitív kormányzati intézkedés hiányában.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület – összhangban az ágazat szereplőivel – többször tett javaslatot arra, hogy a kedvezményes áfa fenntartása kapjon legalább 10 éves szándéknyilatkozatot.

Kép: Pixabay

Ne csak tiszavirág-életű fellendülés legyen

A lakásügyben és az építőiparban a kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség a legfontosabb: kulcsfontosságú tényező az építőipari anyaggyártási és kivitelezési kapacitások kialakításának, fenntartásának, a 4-6 éves átfutású társasházi projektek megvalósításának, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés tervezésének a szempontjából. A kiszámíthatóság erősödne, ha a kedvezményes áfa fenntartása hosszabb időszakra (azaz 2020 után is) biztosított lenne.

A lakásépítések számának növeléséhez elengedhetetlen az is, hogy az önkormányzatok a potenciális helyszíneket előkészítsék a magánépítkezők, illetve a beruházók számára. E nélkül rövid időn belül hiány lehet a beépíthető területekből, ami gátja lesz az új lakások építésének.

Kiszámítható, hosszú távú lakásprogram kell

A lakásépítések megfelelő számának biztosításához felelős, hosszú távú lakásprogram szükséges. Ez a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. A lakáspolitikában nem elégségesek a rövid távú intézkedések, hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra, lakásépítési és lakásfelújítási célszámokra van szükség.

A szervezet továbbra is szükségesnek tartja egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölését a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo