Miről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója?

Az ország középső része mellett Hajdú-Biharból és Bács-Kiskunból érkezik sok megkeresés.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az operatív törzs mai tájékoztatóját Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kezdte, aki felidézte, hogy az Orbán-kormány 2010-benegymillió új munkahelyet ígért tíz év alatt, amit a parlamenti és stratégiai államtitkár szerint teljesítettek is - írja laptársunk, az Mfor.hu.

A koronavírus azonban pusztító hatásúnak bizonyult, ezért szükség van gazdaság védelmére és újbóli megerősítésére. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban 163 ezren voltak kénytelenek segítségért a kormányhoz fordulni.

A cégek bértámogatásért fordulhatnak az államhoz, eddig 3959 munkáltató igényelte ezt, közel 54 ezer dolgozója után. Azok jogosultak erre, akiknél csökkent a munkaidő.

A legtöbb igény, nagyjából minden negyedik a budapesti és Pest megyei vállalkozásoktól érkezett. A sorban a Hajdú-Bihar megyében működő cégek következnek, valamint a dél-alföldi régióból - onnan is főleg a  bács-kiskun megyeiektől - is sok megkeresés érkezett.

Ágazati megoszlás szerint a bértámogatásért fordulók 30 százalék a kereskedelemben tevékenykedik, 13,5 százalékuk a feldolgozóiparban, 13 százalék pedig a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban.

Az igénylők 60 százaléka mikrovállalkozás, 26 százaléka kisvállalkozás, 10 százaléka középvállalkozás, és mindössze 4 százaléka nagyvállalat. Ugyanakkor a támogatással érintett munkavállalók többségét a nagy cégek foglalkoztatják.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo