Az interjú a Piac & Profit magazin október-novemberi számában jelent meg.
A következő lapszám december 11-én jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságosoknál, vagy előfizetési szándékát jelezze a [email protected] címen.
A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) befektetőihangulat-indexe idén az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére csökkent.
Ön is borúlátóbb lett?
– Világszerte túl vagyunk egy nagyon hosszú pozitív fázison. Ilyenkor természetes, hogy jöhet némi megtorpanás. Németországban gyengébb eredmények látnak napvilágot, és sok év után a világkereskedelem is zsugorodik. Emellett vannak még olyan, inkább irracionálisnak nevezhető és nem várt tényezők is, mint például a Brexit, amire négy évvel ezelőtt még senki sem gondolt. Az amerikai elnök is gyakran változtat az álláspontján – lásd vámtarifák –, és ott van még Kína is. Néha úgy érzem, hogy borotvaélen táncolunk.
A Siemens mennyire elégedett a saját magyarországi helyzetével és a magyar gazdaság állapotával?
– A számaink stabilak. Mivel cégünk több területen tevékenykedik, több lábon állunk, van tehát esély a hullámvölgyek ellensúlyozására. Vannak hosszú ciklusú üzletágaink, mint az energiatermelés és a mobilitás, és vannak rövidebb ciklusúak, mint az ipar. Magyarországon van emellett 1600 szoftverfejlesztőnk és gyártási bázisunk, amelynek a kihasználtsága kifejezetten jó. Az energiatermelési egységünknél épp nemrég valósult meg egy tízmilliárd forintos bővítés. A magyar nagyon erős, de nyitott gazdaság, ezért a külső tényezők előbb-utóbb itt is éreztetik majd hatásukat. A kormányzat már korábban jelezte, hogy tartalékokat képez, emellett a belföldi fogyasztást is lehet ösztönözni, és ezzel némileg függetleníteni tudják a gazdaságot az esetleges negatív nemzetközi hatásoktól.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő szeptemberben találkozóra hívta a legnagyobb vállalatok vezetőit, hogy megbeszéljék a teendőket egy esetleges gazdasági válság esetére. Tud ilyen hazai kezdeményezésről?
– Konkrét találkozásról nem tudok, de úgy gondolom, hogy a Pénzügyminisztériumban van ilyen irányú érzékenység. Ugyanakkor úgy vélem, hogy egy ilyen találkozóra – ha egyáltalán lesz – inkább november után kerülhet sor.
Hogyan alakulnak a jövőben a Siemens-fejlesztések?
– Stabilak maradnak, még úgy is, hogy közben a vállalati struktúránk – a globális szinten zajló változásokat leképezve – rugalmasan átalakul. Az elektromos repülési fejlesztési területet például, ahol Magyarországon és Németországban összesen mintegy 200 kolléga dolgozik, eladjuk a Rolls-Royce-nak. Emellett zajlik egy másik szervezeti átalakítás: egybegyúrják az energiatermeléssel összefüggő cégeket és területeket, emiatt a magyar egységek is más Siemens-céghez fognak tartozni jövő ősztől. De ez sem a gyártásra és az ott dolgozókra, sem pedig a folyamatban lévő, illetve a tervezett fejlesztésekre nem lesz hatással.
A DUIHK-jelentés szerint a magyarországi német cégek egyik legnagyobb problémája a munkaerőhiány, kétharmaduk nem talál elég szakképzett munkavállalót. Önöknek milyen tapasztalataik vannak ezen a téren?
– Valóban van szakemberhiány, de Magyarországról kitekintve elmondható, hogy ez a környező országokra is igaz. Érdemes azonban nagyobb időtávból szemlélni ezt a kérdést: húsz évvel ezelőtt a cégek inkább túlkvalifikált emberek közül válogathattak, majd jött a másik véglet. Emlékszem, hogy 2012-ben például egyetlen pozícióra hatvan jelentkező volt. Úgy vélem, hogy a munkaerőigény idővel mérséklődik majd: egyrészt, mert a digitalizáció és a racionalizálás növelni fogja a hatékonyságot, ami pozitív, másrészt a gazdasági növekedés esetlegesen csökkenő üteme is alakíthat a munkaerő-piaci tendenciákon. Ami a Siemenst illeti, a Randstad tavalyi Employer Branding kutatása szerint a hatodik legnépszerűbb munkaadó vagyunk Magyarországon. Vonzó a nevünk, és ez – más tényezők mellett – motiválja az embereket arra, hogy nálunk dolgozzanak.
Említette a hatékonyságot. A magyar kkv-k egyik legnagyobb betegsége éppen az alacsony hatékonyság és termelékenység. Miért nem javul ez igazán? Mi az, amit a német cégek tudnak, és a magyarok nem?
– Németországban, a nagy múltú cégeknél volt – és bízom benne, hogy még van is – egy olyanfajta hosszú távú szellemiség, amit Magyarországon ma még nem lehet annyira érzékelni. Ahhoz, hogy ez felépüljön, több generáció kell. Persze lehetne azt mondani, hogy itt voltak a tatárok, a törökök, a Habsburgok és a szovjetek, akik ez ellen hatottak, de én inkább azt emelném ki, hogy Magyarországon a tulajdonosok valójában nem forgatják vissza a pénzt a cégekbe olyan szinten, mint német társaik, ahol magas a reinvesztíciós ráta. Ez tehát két különböző szemlélet: az egyik inkább rövid távú, a másik hosszú távú.
Ha a kkv-s döntéshozók mentora lenne, mit üzenne nekik?
– Nagyon fontos a jó együttműködés, a jó kommunikáció, a megbízhatóság, a minőség. Értem ez alatt például a határidőre való szállítást is. Ha időben jelzik, hogy késni fog a megrendelés, a helyzettel lehet valamit kezdeni, annak érdekében, hogy ne okozzon problémát se a megrendelőnek, se a beszállítónak. És ma már nem jelent nehézséget az sem, hogy olyan információtechnológiai rendszereket használjunk, amelyekkel időben eljut az információ a felekhez. Az együttműködésnek tehát van emberi és technikai oldala. Mind a kettő fontos és értékes.
Visszatérve a DUIHK felmérésére: ha megnézzük a gazdasági keretfeltételeket, mivel elégedett, és min javítana?
– Ugyanazt tudom elmondani, mint áprilisban a jelentés bemutatóján (Dale A. Martin 2019 májusáig volt a DUIHK elnöke – a szerk.). Röviden: a munkaerő-keretfeltételek jók, az adórendszer nemcsak javult, hanem relatív jó is, de más országok is igyekeznek fejlődni, tehát van egy egészséges verseny a térségben. És persze vannak kevésbé átlátható dolgok, amiket nyilvánosságra is hoztunk a jelentésben.
Annak alapján a korrupció és a közbeszerzések átláthatósága az egyik legnagyobb probléma: utóbbit a megkérdezett cégvezetők 64 százaléka értékeli rossznak vagy nagyon rossznak. A Siemensnek milyen tapasztalatai vannak ezen a területen?
– Erős a technológiánk, csakúgy, mint a versenytársaknak, és a tevékenységi területeinkből következően Magyarországon is ugyanazokkal a riválisokkal versenyzünk, mint nemzetközi szinten. A Siemens a világ több mint 200 országában van jelen, és minden piacon a saját, szigorú belső előírásaink betartásával működünk.
Nincs olyan tapasztalatuk, hogy Magyarországon a közbeszerzések elosztása máshogy működik, mint Nyugaton? Nem rosszabb a helyzet?
– Minden országnak megvannak a maga kihívásai. A Siemensnél zéró tolerancia van ebben a témában, amit nagyon komolyan veszünk. És mégis jelen tudunk lenni a piacokon.
A 2000-es évek elején a német sajtó tele volt a Siemens korrupciós ügyeivel, az Európai Csalás Elleni Hivatal 2017-es jelentésében pedig az szerepel, hogy a cég bennfentes információk révén jogosulatlan versenyelőnyhöz jutott a 4-es metró egyik elnyert pályázatánál. Mit tanultak ezekből a történésekből?
– A 2000-es évek közepén valóban lehetett ilyen ügyekről olvasni a Siemensszel kapcsolatban, de egy olyan világcégnél, ahol jelenleg is 370 ezer ember dolgozik, ennek előfordulását nem is lehet teljesen kizárni. Sok múlik a megfelelő kollégákon. A vállalat 2007-ben megvált akkori vezérigazgatójától, és nagyon komoly változások, szigorítások történtek a folyamatokban. Ahogy említettem, ebben a kérdésben az elmúlt tíz évben a zéró tolerancia elvét alkalmazzuk, és fogjuk alkalmazni a jövőben is. A magyarországi cégnél is van compliance officer, akinek joga van mindenbe belenézni, mindenre rákérdezni, akit a kollégák megkereshetnek, ha kérdéseik vannak. Megtanultuk és tudjuk azt is, milyen témákat szabad érinteni, és mit nem. Nagyon egyértelmű értékek mellett működünk, ezek közül az egyik legfontosabb a korrektség.
A Privátbankár.hu tavalyi háttérbeszélgetései szerint a német nagyvállalatok politikai okokból nem gondolják újra itteni befektetéseiket. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ön mennyire osztja ezt az álláspontot?
– A politika befolyásolja az üzletet, a kérdés az, hogy milyen mértékben. A jó imázs motivál, a rossz pedig nem feltétlenül segít, tehát a politika egyszerre tud ösztönözni és fékezni. De a nagyobb beruházások hosszú távú befektetések.
Három cikluson keresztül volt a DUIHK elnöke, és feltehetően többször egyeztetett a magyar kormány illetékeseivel. Milyen tapasztalatokat szerzett ezeken a tárgyalásokon? – Abszolút konstruktív nyitottságot tapasztaltam a közös munkacsoportban és államtitkári szinten is. Ezzel együtt vannak olyan dolgok, amelyeknél abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet. Persze egy dolog valamiről beszélni, de egy másik dolog, hogy abból mit vonnak le tanulságként. De az arány inkább biztató.
A német Handelsblatt tavaly írt egy cikket arról, hogy az Orbán-kormány és a nagy német cégek jótékony szimbiózisban élnek. Utóbbiaknak megéri itt lenni, mert olcsó a munkaerő, jó a munkaidő-szabályozás, és kedvező az adózás, a magyar kormánynak pedig politikailag is előnyös, ha a német cégek erősítik a gazdaságot. Mennyiben osztja ezt a nézetet?
– Lehet ezt így látni, de lehet a tények mentén is. A magyar–német együttműködésnek nagy múltja van, sok német származású család él itt, van egy közös kulturális tőke. Jó az infrastruktúra, és közelebb vagyunk Németországhoz, mint a Magyarországtól keletebbre fekvő államok. Érdemes ezeket a tényezőket is számításba venni. Magyarországnak sok előnye volt, és bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz.
Hol tanult meg ilyen jól magyarul?
– A nagyszüleim közül hárman is magyarok voltak, akik az első világháború környékén hagyták el az akkori Magyarországot. Én már Amerikában születtem, innen a magyar fülnek szokatlan név, a Dale. De Magyarországon mindenki Andrásnak hív. Az általános iskolát már Bécsben kezdtem, és ott is nőttem fel. Mivel a szüleim magyar anyanyelvűek voltak, babanyelv-szinten megtanultam magyarul, de a tudásom sokáig itt megállt. Később Hongkongban éltem, aztán a kilencvenes években Magyarország következett, majd Japán és Szlovákia, 2010-ben pedig visszatértem Budapestre. Tehát már elég régóta vagyok Magyarországon, és persze a magyar feleségem sem feltétlenül ront a nyelvtudásomon. De nem szokott kijavítani, sőt, néha még szereti is a hibáimat.
Gáspár András–Wéber Balázs
