Megütütötte a hazai startupokat a járvány

A magyarországi startup vállalkozások lendületét egyértelműen visszavetette a járvány.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A magvető fázisban lévők átlagos nettó árbevétele a 2019-es 4,9 millió forintról 2020-ra 4,6 millióra csökkent, a korai fázisban lévőknél még nagyobb volt a visszaesés: 22,1 millióról 17,9 millió forintra apadt a bevételük – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

A gazdasági lap cikkében ismerteti: a növekedési vagy kései, scaleup fázisban lévő vállalkozások bevétele azonban tudott nőni, míg 2019-ben 33,3 millió forint volt az átlagos nettó árbevételük, addig 2020-ban 39,5 millió.

A startupok foglalkoztatottainak száma viszont mindhárom kategóriában csökkent az említett időszakban, legjobban a magvető fázisban lévőknél: 2-ről 1,4-re.

Nehéz két év van mögöttük is (Fotó: Pixabay)

Nem egyetemista hóbort

A felmérés szerint a startup alapítók legnagyobb része, 34,8 százaléka 35 és 44 év közötti korú volt 2020-ban, ez cáfolja azt a népszerű elképzelést, miszerint az egyetemisták hóbortja a startupalapítás. A második legnagyobb csoportot (30,8 százalék) a 25–34 év közöttiek alkották, a harmadikat a 45–54 évesek (17,2 százalék). Az alapítóknak csupán a 7,9 százaléka volt 25 évnél fiatalabb 2020-ban.

Az alapítók zöme, 61,5 százaléka felsőfokú végzettségű, a 30,2 százaléka pedig középfokú végzettségű volt a vizsgált évben. A nemek szerinti megoszlásban van a legnagyobb egyenlőtlenség, ugyanis az alapítóknak csak a 25 százaléka volt nő 2020-ban. Minden második startupot két vagy három ember alapította 2020 ban, 41 százalékuknak csak egy alapítója volt.

A KSH adatai szerint a külföldi alapítású startupok 9,4 százalékot tettek ki 2020-ban, míg 2019-ben még 8,5 százalékot.

(MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo