Meghosszabbították a határidőt – még jelentkezhetnek a cégek

A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld nemzeti bajnokok konstrukció esetén az előminősítésre jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján a tervezetthez képest meghosszabbítják, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

A koronavírus-járvány igazolta a 2010 óta követett kormányzati megközelítést, amely szerint, amit csak lehet, érdemes itthon gyártani, hiszen ezzel az önellátási képességek megerősítése mellett a hazai munkahelyeket és a magyar családok megélhetését támogatjuk. Ez az elvárás nemcsak az egészségipar, hanem a zöldgazdaság vállalkozásaira is igaz. A Zöld nemzeti bajnokok esetén éppen ezért döntöttünk a társadalmi egyeztetést követően azonnal keretemelésről: az eredetileg tervezett 3,85 milliárd forint helyett 7,3 milliárd forint forrás áll a vállalkozások rendelkezésére a konstrukcióban - emelte ki György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a közlemény szerint.

A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a támogatásra pályázók vállalják a kiválasztási folyamatban való részvételt. Ennek első lépése egy regisztráció, amelyre a www.znb.ifka.hu oldalon van lehetőség. Minden vállalkozás egy alkalommal regisztrálhat, e-mail cím és jelszó megadásával. Az első belépéskor a vállalati név és érvényes adószám rögzítése után tudja a rendszer a regisztrált profilt az adott céghez társítani, ennek alapján történik meg a részvételi feltételek automatikus ellenőrzése. Ha a cég megfelel, automatikus üzenet formájában tájékoztatást kap, ezt követően lehet kitölteni a részletes űrlapot az előminősítéshez. A folyamat kedvező értékelés esetén a vállalkozást a pályázata benyújtására feljogosító tanúsítvány kiállításával zárul.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo