Megduplázták a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretösszegét

40 milliárdról 80 milliárd forintra emelik a program idei keretét.

Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét – jelentette ki Varga Mihály a Vajda-Papír Kft. legújabb, a program keretében megvalósuló gyártóüzemének digitális alapkőletételén.

arga Mihály pénzügyminiszter drónnal tette le a Vajda-Papír 16 milliárd forintos gyárának alapkövét

A miniszter szerint fenn kell tartani a gazdaság szereplőinek a bizalmát és a vállalkozások beruházási hajlandóságát. Úgy fogalmazott: ahogy a járvány tavaszi hulláma után, úgy most is az a cél, hogy a gazdaság működőképessége fennmaradjon, és hazánk mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára.  Ezt hivatott elősegíteni a Nagyvállalati Beruházási Támogatás, amely már közel 300 milliárd forintnyi fejlesztéshez járult hozzá, és újabb beruházások várhatók a közeljövőben. Ezért döntött a kormány tavasszal az eredeti, 15 milliárd forintos keret 40 milliárdra történő emeléséről, míg a mostani, újabb növeléssel ez az összeg már 80 milliárd forintra emelkedik.

A higiéniai papírtermékek piacán vezető, magyar tulajdonú Vajda-Papír Kft. dunaföldvári beruházásának köszönhetően teljessé válik a vállalat saját előállítású alapanyag biztosítása, nőnek a kapacitásai, amely stratégiai előnyt jelent a régió piacain - hívta fel a figyelmet Vajda Attila, a cég ügyvezető igazgatója a projekt bemutatásakor. Mint mondta: fontos a vállalat számára, hogy Magyarország ellátásbiztonságát javítani tudják és a környező országokban is sikerrel tudják értékesíteni termékeiket. A vállalat 16 milliárd forintos beruházása 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo