A fizetés vagy a cafeteria éri meg jobban?

Habár az egyes cafeteria elemek csak bizonyos kerethatárig élvezik a kedvezményes adókulcsot, a cégeknek megéri elgondolkodni azon, hogy a fizetések minél nagyobb százalékát juttatják a béren kívüli juttatásokon keresztül a dolgozóknak - hangzott el a Piac&Profit „Cafeteria és öngondoskodás 2016” elnevezésű konferenciáján.

kép: Pixabay

Az egyre élesebb piaci versenyben, valamint a munkavállalókért folytatott fokozott küzdelemben felértékelődött a dolgozók lojalitását és elégedettségét növelő javadalmazási rendszer, ugyanakkor a munkáltatók számára az is lényeges, hogy mindezt költséghatékony módon tegyék. „Az optimális az lenne, ha a cégek a bruttó bérjövedelem minimum harminc százalékát bérkiegészítésként adnák a dolgozóiknak. Viszont, ha alacsonyabb jövedelemkategóriáról van szó, akkor ez az arány akár az ötven százalékot is elérhetné. Ilyenkor ingatják a fejüket a vállalkozások vezetői, hogy vajon honnan tudnának erre forrást előteremteni” – mondta Kardos György a Bonus Cafeteria Kft. ügyvezetője a Piac&Profit által szervezett konferencián.

Ahol a bérstruktúra lehetővé teszi, érdemes a jövő évi béremelésre szánt összeget a cafeteriakeret emelésére fordítani, és juttatásokban odaadni a dolgozóknak. Annak sincs semmi akadálya, hogy a cafeteriában történő béremelést a munkaszerződés részévé tegyük, mint ahogyan arra is van mód, hogy – ha a helyzet úgy alakul – béresítsük. A törvényes keretet meghaladó műszaki pótlékot vagy a 13. havi fizetést is felajánlhatjuk a dolgozóinknak pénzben vagy juttatásokban. Ugyan az év végi pénzekről többnyire decemberben dönt a menedzsment, míg a cafeteriaétlap már januárban összeáll, annak semmi akadálya, hogy a külön kifizetésről más időpontban nyilatkoztassuk a munkavállalóinkat. Egyre több vállalat alkalmazza a jelenléti pénzt, amit szintén lehet cafeteriában kezelni, ahogyan a mozgóbért is, amennyiben az például az áruház és nem az egyén teljesítményéhez kötődik, de ide sorolható a szakértő szerint a munkahelyi pótlékok törvényben meghatározott mérték feletti része, és a jutalom jellegű kifizetések is – ezek a kifizetések mind „átirányíthatóak” a cafeteriakeretbe.

Cafeteria: ami adható, és amit adni kell
Az új tudásalapú gazdaságban a béren kívüli juttatások keretében adható motivációs eszközök kikerülhetetlenek a Piac&Profit konferenciáján felszólaló szakértők szerint. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy melyik elemnek milyen adózási és adminisztrációs vonzata van.
Egységesen kell adni

Attól viszont minden céget óva int a szakértő, hogy bért csökkentsen – akár a dolgozóval közös megegyezéssel – annak érdekében, hogy emelje a cafeteriakeretet. Ezt a NAV szigorúan ellenőrzi, és bünteti! Szintén fontos elv, hogy a cafeteriafeltételeket rögzíteni kell, a jogosultsági szabályokat pedig mindenkire egységesen kell alkalmazni. Olyannyira, hogy ha például bármely elem esetén átlépjük az értékhatár feletti részt – tehát mondjuk a SZÉP Kártya esetében a 450 000 forintot –, a plusz keretet is minden dolgozónak egységesen kell biztosítani, vagy szabályozni kell az értékhatár feletti részeket, máskülönben egyéb jövedelemnek minősül. (A kölcsönzött és a saját munkavállalók között sem lehet különbséget tenni, akár százezreket is lehet bukni az ilyen gyakorlaton.)

A kedvezményes kereten felüli rész 49,98 százalékkal adózik, de ez még mindig jelentősen kevesebb, mint a bérre rakódó költségek.

Nézzünk egy példát: ha a jelenlegi bruttó cafeteria keret 30 000 forint, akkor 30.000 forint + 20 százalékos emelés 36 000 forintot eredményez. Ez a vállalat szempontjából 8,5 százaléknyi, azaz 2550 forintnyi megtakarítást jelent a bérként történő kifizetéssel szemben. Ugyanis ha adómentes elemekből áll a cafeteria (Lásd keretes írásunkat), a dolgozó 36 000 forint értékben kap plusz juttatást. Ha a kedvezményes elemekből választ, a kifizetés 26 764 forint értékű, és ha normál adózású elemeket tartalmaz, akkor 24 030 forint a kézhez kapott béren kívüli juttatás. Ezzel szemben, ha béremelésként kapná ezt az összeget, akkor alig több mint 19 000 forinttal emelkedne a nettó bére.

Viszont ha a béremelés 10 000 forint, a cég költsége cég 19 323 forint (93.23% a teljes, a munkabér után fizetendő adóteher). Ha mindez a 10 000 forint béren kívüli juttatás, akkor a cég költsége 14.998 forint (49.98% az adó). Így a cég megtakarítása 100 főre vetítve havonta 432.500 forint, mindez éves szinten 5.190.000 forint. Kardos György hangsúlyozta, személyes véleménye az, hogy a munkaerő piaci hiányt a vonzó cafeteria juttatásokkal lehetne részben orvosolni.

Mikortól jár új melósnak a cafeteria?
Leggyakrabban a próbaidőt követően indul a jogosultsági idő, amennyiben nincs a juttatási rendszerben önkéntes pénztári elem. Ha ilyen van, ott a törvényi szabályozás bonyolítja a helyzetet, írja Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria Trend Magazinban.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo