Mától pályázhatnak a cégek az Irinyi tervre

A tervben a magyar iparvállalatok technológiai és energiahatékonysági fejlesztéseit támogatják.

Kép:Fotolia

György László,  az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1-en közölte, a 2,5 milliárd forintos keretből a vissza nem térítendő támogatás legnagyobb összege 400 millió forint, a legalacsonyabb 100 millió forint, felső határa egységesen 35 százalék lehet.

A támogatás jó a vállalkozásoknak és az adófizetőknek is - hangsúlyozta György László, kifejtve, a nyertes vállalkozások termelékenysége átlagosan 30 százalékkal javul, és a támogatási keretnél öt éven belül négyszer nagyobb összeg várható adóbevételként.

A tavalyi pályázaton a nyertes vállalkozások 20 százaléka érkezett az élelmiszeriparból, míg a többi a zöldgazdaságból, a járműiparból és a gépgyártásból.

Várhatóan csaknem egy hónapig nyújthatók majd be a kérelmek az online felületen, majd 1-2 hónapon belül el is bírálják azokat.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo