Már hatezer vállalkozás jutott olcsó hitelhez

A Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 223,4 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a múlt hónap utolsó munkanapjáig, a teljes összeg 7548 ügylethez és 5834 vállalkozáshoz kapcsolódik.

Kép: Pixabay

A MNB közlése szerint a hitelintézetek 183,7 milliárd forintot már folyósítottak a kis- és közepes vállalkozásoknak. A Növekedési Hitelprogram második szakaszának legfrissebb eredményeit kedden összegezte az MNB, és közölte: a leszerződött 223,4 milliárd forint több mint 98 százaléka új hitel. Ezen belül az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése 61 százalék, az új forgóeszközhiteleké 23 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 16 százalékot tesz ki.

Befektetőt szerezni sem lehetetlen egy induló vállalkozásnak, még ha úgy is tűnik.

Az új beruházási hitelek átlagos összege 24 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 56 millió, míg az EU-s hiteleké 37 millió forint. Az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 7 év, az új forgóeszközhiteleké 1,1 év, az EU-s hiteleké pedig 1,5 év.

A második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 86 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 14 százalék. A folyósított hitelek közel 67 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 33 százaléka a devizahitelek kiváltását szolgálta. A beruházási hitelek kiváltására nyújtott hitelek átlagos futamideje 7,3 év, a forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 1,2 év. A beruházási hitelek a nagybankok kihelyezéseinek közel felét teszik ki, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége beruházási célú.

Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak. Vállalatméret szerint a mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitel, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli ez az arány. Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, a javítás és a feldolgozóipari ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.

Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával
A MNB Növekedési Hitelprogramját alacsony, 2,5 százalékos kamata miatt eddig is „ingyen hitelként” emlegették a cégek a Bankmonitor szakértői szerint. Június 30-tól továbbkönnyítettek a hitel feltételein, ami még olcsóbb finanszírozást jelent.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo