Magyar cég történelmi sikere Belgiumban

Dolgozói utasszállítást támogató szoftverével nyerte el a rangos Busworld Innovációs díjat a nemrégiben zárult belgiumi Busworld Europe 2025 szakkiállításon egy magyar vállalkozás. Ezzel a MyBusDirect Zrt. bekerült a globális buszipar elitjébe.

A zsűri a világ leginnovatívabb megoldásai közé sorolta a magyar fejlesztést, amivel a MyBusDirect lett az első olyan magyar vállalkozás, amely a Busworld történetében ezt a kiemelkedő elismerést megkapta. Nemzetközi díjak tekintetében ugyanakkor már nem ez az első elismerés: 2024-ben már Bangkokban is Minőség-Innováció kitüntetést kapott a társaság. A kifejezetten a személyszállítási szakmára fókuszáló legnagyobb buszos seregszemlén elért siker azonban a legfontosabb mérföldkő a vállalat életében.

(Fotó: MyBusDirect Zrt)
(Fotó: MyBusDirect Zrt)

A kétévente megrendezett Busworld Europe a globális buszipar legfontosabb eseménye, amely idén 40 országból 559 kiállítót vonultatott fel a brüsszeli expó több mint 86 ezer négyzetméteres területén. A kiállítás a járműgyártók, beszállítók és mobilitási szolgáltatók számára kötelező megjelenési pont, ahol bemutatkoznak a legújabb modellek és az ágazat legfontosabb újdonságairól itt értesülhet először a szakma.

Kiállítóból a csúcsra

A MyBusDirect Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója elmondta, hogy a vállalat már régóta gondolkodott a kiállítói részvételen. „Felismertük, hogy aki nem képviselteti magát az eseményen, az nem is létezik ebben a szakmában” – fogalmazott Demeter József.

„Bár 14 órában voltunk talpon, és a lépésszámlálóm is rekordokat döntött, minden fáradságot megért a részvétel. Az, hogy a szervezőkből álló zsűri nekünk ítélte az innovációs kategória díját, hatalmas visszaigazolása a munkánknak” – tette hozzá. Demeter József szerint az elismerés azért is nagy jelentőségű, mert azt igen erős nemzetközi mezőnyből sikerült hazahozniuk.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo