Magyar befektető segíti a Virtuózok nemzetközi terjeszkedését

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő jövőbeni befektetésével hozzájárul ahhoz, hogy a Magyarországon már sikeresen befutott komolyzenei formátum a nemzetközi vérkeringésbe is bekerüljön, és a világ minél több országában elindulhasson.

Örülünk, hogy a klasszikus technológiai vállalkozások mellett a Virtuózok, egy igazán sokszínű művészeti projektként fogja színesíteni a Hiventures portfólió családját. A befektetés sikerességének egyik kulcstényezője a projektvezető csapat elhivatottsága, ami többek között Plácido Domingo és Peller Mariann részvételével biztosan garantált! ” - mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.

A Virtuózok 2018. évi programjait bemutató sajtótájékoztatón aláírásukkal is megerősítették együttműködési szándékaikat. Peller Mariann az eseményen szintén kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy magyar befektető is csatlakozik a céghez, ugyanis a hazai partner szerepe azért is kiemelten fontos számára, mert mindenképp szeretné, ha magyar kézben maradna a Virtuózok.

Befektetői segítséggel terjeszkedhet a Virtuózok

Az, hogy az idei évben hazai és külföldi partnerek is csatlakoztak hozzánk, lehetőséget ad arra, hogy több energiát fordíthassak a stratégiai kapcsolatok építésére, a mindennapi, operatív feladatok helyett. Szeretnék nagyobb figyelmet fordítani a Kis Virtuózok Alapítvány munkájára is, hogy még több segítséget nyújthassunk. Megerősít, hogy eddig elvégzett munkákkal jó irányba haladunk, de egyben kötelez is, hogy még több hittel és erővel végezzük feladataink.Köszönöm azoknak, akik lehetővé teszik ezt számunkra.”– mondta el Peller Mariann, a Virtuózok alapítója.

A Hiventures a nemzetközi terjeszkedés és a tőkebevonás mellett már az idei három nagyszabású eseményük színpadra állítását is segíti. S bár mindegyik produkció grandiózus a maga nemében, de méreteit tekintve Boros Misi szeptember 7-i Aréna koncertje áll az első helyen.

2016-ban már fellépett a Papp László Budapest Sportarénában a Virtuózok Gálakoncertjén, ezúttal egyedi fellépésre készül. A koncerten partnere, társa, mestere Bogányi Gergely, Kossuth- és Liszt-díjas zonograművész lesz. 

A 2017-es évad abszolút győztesének, Kristóf Rékának pedig azt az álmát váltja valóra a Virtuózok, hogy a hazai közönségnek is bemutathassa a Carnegie Hallban

Három tipp befektetőknek
A K&H három fő szempontot mutatott be, amit érdemes mérlegelni a befektetések előtt. 1. pontosan meg kell határozni a megtakarítási célt vagy célokat, amit néhány hónap esetleg év elteltével, vagy akár egy piaci hullám idején se veszítsünk szem elől, 2. mindig érdemes több lehetőséget kiaknáznunk, 3. fontos, hogy tisztában legyünk saját kockázatviselési képességeinkkel.

előadott szólókoncertjét. 

Az ifjú operaénekesnő műsorát az amerikai közönség álló vastapssal jutalmazta, Kristóf Réka pedig titkon abban reménykedik, hogy itthon hasonló sikerre számíthat a júniusi koncerten.

A Virtuózok egyik legfontosabb célja mindig is az volt és az lesz, hogy a felfedezett tehetségeknek soha ne engedje el a kezét, és vezesse őket azon az úton, ahová álmaik vezérelik őket. Ebben segítenek a Virtuózok mentorai, a Mesterek. 

A december 30-i Mesterkoncert nemcsak egyedülálló, hanem egyszeri és megismételhetetlen alkalom, hogy Magyarország legnépszerűbb klasszikus zenei művészeit egy színpadon láthassuk: Várdai István, korunk egyik legkeresettebb, Liszt-díjas csellóművésze, Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes, Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, és természetesen a zenekar élén, a szintén Liszt-díjas Kesselyák Gergely. Az óévet búcsúztatja, és az újat köszönti a Széchenyi- és Erkel-díjas Batta András.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo