Lassul a budapesti irodapiac

A Váci úton 20 százalék alatti az irodapiac üresedési rátája, ez továbbra is a legaktívabb irodafolyosó - derül ki a RERA (Colliers International, az EHL Hungary, valamint az Eston International) 2010 első negyedévre vonatkozó irodapiaci beszámolójából.

A budapesti irodapiac növekedése felgyorsult 2006 és 2009 között, mivel ekkor jelentős mennyiségű új irodaterület került a piacra. 2005-ben még csak 71 ezer m2 irodaterületet adtak át, de már 2006-ban az átadások szintje elérte a 182 ezer m2-t, és ez 2009-re fokozatosan 300 ezer m2-re emelkedett. A gazdasági folyamatok hatására a fejlesztés növekedési üteme 2009-ben lassulni kezdett. Ennek következményeként 2010 első negyedévében 50 500 m2 modern irodaterület került átadásra, mely a korábbi előrejelzések szerint a 2009-es évre volt ütemezve. Ennek mintegy kétharmadát, 33 011 m2-t Bel-Budán adták át, mely jelentősen felülmúlta az elmúlt 3 évben tapasztalt aktivitást.

Minden negyedik iroda üresen áll

Az üresedési ráta az egyébként is kedvelt Váci úti irodafolyosón továbbra is 20% alatt maradt (18,2%), míg a Belváros (központi üzleti negyed) üresedési mutatója 23,5%-ra szökött, amely az új irodaterületek átadásának köszönhető. A várakozásoknak megfelelően az úgynevezett peremterületeken tapasztalható a legmagasabb érték, 40,5%.

A piac egészére vetített átlagos üresedési mutató mérések alapján 24,9%, mely az előző negyedévhez képest további növekedést mutat.

Gyenge a kereseti oldal

A RERA adatai alapján az ismert piaci alapú bérbeadási szerződések nagysága meghaladta az 54 ezer négyzetmétert. Legaktívabb a Váci úti irodafolyosó volt, ahol a teljes negyedéves kereslet több, mint harmada (37,6%) jelent meg, a második a Bel-Buda alpiac (20%) és azt követi Dél-Buda (16,5%), a többi alpiac egyszámjegyű piaci részesedéssel bír a teljes keresletből.

A keresleti oldal gyengeségét jól jellemzi, hogy a negyedévben tapasztalt új irodabérleti szerződéskötések rendre 2 000 m2 alatt maradtak. Ezzel szemben a bérleti szerződések hosszabbításánál - ahogyan várható is volt - nem volt ritka az 5 000 m2 körüli területnagyság sem, mint például az Ernst & Young újrakötése a WestEnd Business Centerben. Ezek a tények mutatják, hogy a nagy alapterület-igényű bérlők 2010 első negyedévben lezárult szerződéskötéseiknél is az újratárgyalás mellett döntöttek. Az adatgyűjtés során számos irodaház esetében volt példa úgynevezett terület-visszaadásra, amikor a bérlő csökkentette irodaterületét.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo