Kiosztották Az Év Üzletembere díjat

Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BioTechUSA vezetői kapták a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján kedden, így ők képviselik Magyarországot a verseny globális döntőjében.

A díj másik két nyertese Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. vezére, valamint Majoros Béla és Majoros Csaba, a Csaba Metál Zrt. alapítója és ügyvezetője. A független bírálóbizottság döntésének értelmében Szatmári Zoltán érdemelte ki a Vállalkozói szellemiségért különdíjat is, amelyet 2019-ben, Demján Sándor emlékére hozott létre az EY.

A fődíjjal kitüntetett Lévai Balázs (b3) és Lévai Bálint (b4), a BioTechUSA vezetői, valamint az év üzletembere díj kitüntetettjei, Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. vezetője (b2) és Majoros Csaba, a Csaba Metál Zrt. alapítója és ügyvezetője (b5) az EY Az Év Üzletembere program gáláján a Pesti Vigadóban 2022. március 1-jén este. Balról Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője, jobbról Varga Mihály, a KÉSZ Holding Zrt. alapítója. (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A Magyarországon már másfél évtizede működő program olyan üzletembereket ismer el, akiknek sikerei jelentős gazdasági és társadalmi változásokat mozdítanak elő. A zsűri a fődíj mellett öt különdíjjal értékelte a vállalati szektor legfontosabb fejlődési területein kiemelkedő teljesítményt felmutató cégtulajdonosokat is.

Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az idén is példamutató vállalkozókat díjazott a bizottság, akik az elmúlt időszak nehézségei ellenére kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, és elismerésre méltó munkát végeznek a környezetvédelem, a közösségek megsegítése vagy akár az egészséges életmód népszerűsítésének területén.

A fődíjas testvérpár, Lévai Bálint és Lévai Balázs Európa egyik vezető étrend-kiegészítő márkájáva emelték a BioTech USA-t. A családi vállalatot 2014-ben vették át szüleiktől, és vezetésük alatt a magyar tulajdonú cég 57 milliárd forintos árbevételű nagyvállalattá nőtte ki magát.

(MTI)

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo