Kezdődik a Fiatal Vállalkozók Hete

Hétfőn kezdődik Budapesten, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen a Fiatal Vállalkozók Hete.

A résztvevők sikeres magyar vállalkozásoktól tudhatják meg, hogyan lehet a bizonytalan gazdasági környezetben lehetőségekre lelni. A visszajelzések szerint a fiatalok körében ez a legfontosabb kérdés, a legtöbben azt szeretnék tudni, hogyan lehetnek sikeresek a nehézségek ellenére is - indokolták a programkínálatot. Az érdeklődők az üzleti tanácsok mellett a karrierépítéshez, az otthonteremtéshez, a pénzügyeik kezeléséhez, az ötleteik megvédéséhez is kaphatnak segítséget.

 A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke szerint a válságtól nem szabad megijedni, hiszen az ilyen helyzetek lehetőségeket is tartogatnak. Kovács Patrik úgy véli, hogy a tájékozottság, a kapcsolatok építése, a sikeres példák megismerése egyaránt segíthet, az eseményt ezért is szervezték meg.

A Fiatal Vállalkozók Hetének zárásaként pénteken átadják a legsikeresebb fiatal vállalkozónak járó díjat, az Év Fiatal Vállalkozója 2022 kitüntetést. A 15. alkalommal megrendezett programsorozatra ingyenesen lehet regisztrálni itt.

(MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo