Keddig jelentkezhetnek a Buda-Cash hitelezői

A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő 2015. április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezői igények határidőn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba

Kép: PP

A hitelezői igények bejelentésére használható nyomtatványminta megtalálható a Buda-Cash Zrt. honlapján, ennek használata azonban nem kötelező - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. A brókercég felszámolását törvényi előírás alapján a PSFN felszámoló biztosa végzi. A cég emlékeztet arra, hogy a Buda-Cash felszámolását elrendelő végzést a bíróság tette közzé, ebben pedig felhívta a hitelezők figyelmét a hitelezői igénybejelentésre, és annak a vonatkozó törvény szerinti 40 napos határidejére.

A felszámoló ugyanakkor fontosnak tartotta az ügyfelek korrekt tájékoztatását, ezért mind az adós cég honlapján, mind az egyenleg egyeztető levél mellékleteként, mind pedig a telefonos kommunikációja során felhívta az ügyfelek figyelmét a pontos határidőre, azaz 2015. április 14-ére - olvasható a közleményben.

A PSFN Kft. felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy az április 14-ei határidő a hitelezői-igénybejelentés jogszabály szerinti határideje, az április 24-ei határidő pedig az ügyfélkövetelések március 4-i egyenlegének egyeztetésére nyitva álló határidő. Tehát április 14-ig csak a követelés tényét és ennek igazolását kell bejelenteni, de az adatok később pontosíthatók - hangsúlyozza a cég.

Kitérnek arra is, hogy bár a cég a 1071 Budapest, Damjanich u. 11-15. címről áthelyezte székhelyét a 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. címre, és az új székhelyet a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 2015. április 1-jén jegyezte be. Az iratok ettől az időponttól kézbesíthetők szabályszerűen erre a címre, ugyanakkor a korábbi székhelyre érkező iratok postai utánküldése a Magyar Postával kötött szerződés alapján biztosított: valamennyi, korábbi székhelyre címzett levelet megkap a PSFN Kft.  - emelik ki. Az átirányítást a PSFN Kft. mindaddig fenntartani szándékozik, amíg okkal feltételezhető, hogy küldemények érkeznek vagy érkezhetnek a korábbi székhelycímre.

Ezek alapján a postai küldemények feladhatók a régi  (1071 Budapest, Damjanich utca 11-15.),  és az új címre (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. I. emelet), valamint a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. címére is.

A Quaestor felügyeleti biztosának kirendelésével kapcsolatban a PSFN Kft. kiemeli: a felügyeleti biztosok kirendelésével és tevékenységével kapcsolatos alapvető rendelkezéseket a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény határozza meg. A PSFN Kft.-t nem kötelezi jogszabály a felügyeleti biztosi névjegyzékből történő kiválasztásra. A Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-hez kijelölt felügyeleti biztos mindenben messzemenően megfelel a jogszabályi előírásoknak és szakmai tapasztalata alkalmassá teszi a feladat színvonalas ellátására. Kiválasztásánál kifejezetten szempont volt, hogy nincs közvetlen befektetési piaci érintettsége - olvasható a közleményben.

Brókerbotrány: megijedtek a vállalkozók
Az elmúlt hetekben inkább arról beszélt a média, hogy az ellenzék és a kormány, hogyan küzd meg egymással ebben a kérdésben. Ugyanakkor van egy sokkal messzebb mutató aspektusa is a kérdésnek, ez pedig a magyar bankrendszerbe vetett bizalom.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo